2. fejezet

2. fejezet

- És vigyázz magadra! - anya szorosan magához ölelt, én pedig megadóan tűrtem, hogy megszorongasson.

- Jó, jó… - ekkor apa részesített egy ugyancsak csontropogtató ölelésben, nem mondott semmit, de úgyis tudtam, hogy hiányozni fogok neki a pár napja lezajlott vita ellenére. Cathleen és Nina is a szüleitől búcsúzott el, mikor túlestem a könnyes búcsún, odamerészkedtem barátnőim mellé, akik intettek egy utolsót, és felmentünk a hajóra. Megkerestük a kabinunkat, három függőágy volt a nagynak éppen nem nevezhető szobában, lepakoltunk, és visszakocogtunk a fedélzetre.

 Az utasok nagy része bőszen integetett hozzátartozóiknak, mi is így tettünk, aztán a hajó elindult velünk, csak úgy szelte a habokat. A szél az arcomba csapott, és felborzolta a hajamat, órákig így tudtam volna maradni, de Cathleen megbökte a hátamat.

- Hé, Paige, hoztál térképet?

- Nem - mondtam kábán. - Ti sem, ugye?

- Nem - ismerte be Cat. - De majd ha kikötünk, biztosan találunk egy újságost, és ott vehetünk majd.

- Nekem van egy térképem! - jegyezte meg Nina. - Idehozom! - azzal elrohant, nemsokára visszatért egy Kis-Ázsia térképpel.

- Nina, ez nem Írország! - világosítottam fel.

- Ó… de ha fejjel lefelé tartjuk, akkor olyan, mintha Írország lenne - jegyezte meg vidáman.

- Hosszútávon nem túl célravezető - sóhajtottam fel. - És különben sem hasonlít - tettem hozzá.

Nina rám hagyta, és csak vállat vont.

*

Kellemes utunk volt, én élveztem, szerencsére nem kínzott tengeribetegség, mint néhány utast. Alig vártam, hogy megérkezzünk, Cathleen és Nina hasonlóan izgatottak voltak, még az sem tudta a kedvemet szegni, hogy miközben az egyik nehéz bőröndömet húztam magam után, elbotlottam a saját lábamban, és elhasaltam a kikötő kellős közepén. Gyorsan felugrottam, leporoltam a farmeromat, és tovább hordtam a csomagjaimat egy kupacba. Mikor végeztünk, elindultunk megkeresni a szállást, persze gyakran meg-megálltunk, és ámuldozva nézelődtünk.

- Fúúú… azt figyeld! De jó! Láttad? Hú!- ilyen, és ehhez hasonló felkiáltások hangzottak el mindhármunk szájából, alig győztünk fényképeket készíteni. Én például mindent meg akartam örökíteni, amit csak tudtam, és úgy tűnt, mintha mindig újabb látnivaló kerülne az utamba.

Végül mégis csak eljutottunk a szállásunkhoz, ott is volt egy csomó megbámulni való dolog, örültem, hogy itt fogunk lakni pár hétig.

Csak aztán kiderült, hogy nincs helyünk.

- Sajnálom a kellemetlenséget, de a foglalásukat elkevertük, és most minden szoba foglalt. De egy hét múlva elmegy három család is… - magyarázta a recepciós.

- És addig hol fogunk lakni? - kérdeztem kétségbeesetten, mikor kiléptünk a szabadba. - Egy hétig csak nem alhatunk az utcán!

- Biztosan megpróbál keresni nekünk addig valamilyen apartmant - mondta Nina, utalva ezzel a recepciós előzékenységére.

- Marha jó, és ha nem talál semmit? - fortyantam fel.

- Majd akkor foglalkozzunk ezzel, ha tényleg nem lesz estig helyünk! - szólt közbe Cathleen. Ha nem aggasztott volna a jövőnk alakulása, talán megnyugszom, mivel amúgy én is éltetem ezt a fajta életszemléletet. Nem kell aggódni, úgyis minden rendben lesz! Naná… - Egyelőre vegyük meg azt a térképet!

- És a csomagok? Hurcolászzuk őket végig egész Dublinon? - akadékoskodtam továbbra is.

- Vigyük vissza inkább?

- Jó, rendben. Nem szóltam semmit - elhúztam a számat, és szótlanul követtem Cathleent, aki céltudatosan megindult egy újságosbódé felé. Megvettük a térképet, én rögtön magamhoz ragadtam, először ugyan fordítva tartottam, de gyorsan rájöttem baklövésemre, és reméltem, hogy a többiek ezt nem vették észre. Megbeszéltük, mely látványosságokat akarjuk mindenképpen ma megnézni, de korántsem volt könnyű rájönni, hogyan lehet a kijelölt helyszínekre eljutni.

- Paige, add ide egy kicsit! - szólalt meg Cathleen, Nina meg a gitárjával szórakozott.

- Majd mindjárt - motyogtam halkan, és pár lépésnyire elsétáltam tőlük. Próbáltam koncentrálni, magam elé suttogva nézegettem a térképet.

- Kell segítség? - felvontam a szemöldökömet, és megfordultam. Előttem egy sapkás, szőke hajú, zöld szemű fiú állt, udvariatlanul belebámultam a képébe, nagyon ismerős volt. Azt mindenesetre megállapítottam, hogy helyes. Nem tudom miért, de mintha már láttam volna őt.  

Még mindig néztem, mire elmosolyodott, ekkor leesett, hogy talán válaszolnom is kéne neki.

- Ööö… igen, légy szíves! - elregéltem, hova szeretnék eljutni. Gondoltam, inkább egyes számban beszélek magamról, ugyanis Cathleen és Nina eltűntek, mint a kámfor.

- Eltévedtél?

- Igen, mivel most vagyok itt először - miért, MIÉRT ilyen vékony a hangom?

- Edward vagyok.

- Paige - kezet fogtunk, meglepődve konstatáltam, hogy nem szeretném elengedni őt, de kénytelen voltam.

Kényszeredetten elmosolyodtam, és nyeltem egyet. Már épp a következő mondatomat fogalmaztam (avagy hogyan égessük le magunkat), de Edward megelőzött.

- Ha gondolod, megmutatom.

- Köszi, az jó lenne - válaszoltam meghökkenve, és követtem őt. Útközben elmondtam, hogy a barátnőimmel jöttem ide, de most fogalmam sincs róla, hol lehetnek. Éppen azt fejtettem ki, hogy nagyon nehéz ilyen mozgalmas városokban tájékozódni, mikor egy CD-bolt előtt haladtunk el. Megtorpantam, és a kirakathoz fordultam. Több tucatnyi John és Edward nézett vissza rám a CD-k tokjáról.

- Ide be kéne mennem. Nem baj? Megígértem Catnek, hogy megveszem neki ezt a CD-t - mondtam egy bocsánatkérő pillantás kíséretében.

- Szereted őket? - kérdezte Edward.  

- Igen - éreztem, hogy elpirulok. - A koncertjük miatt jöttünk tulajdonképpen ide. Ez volt a legközelebbi alkalom, és hát első sor, meg minden… És te… honnan ismered őket? - oké, ez hülye kérdés volt.

- Tele van velük Írország - vont vállat Edward. Vajon mennyire tűnök idiótának?

Odasétáltam a kasszához, megvettem a CD-t, és igyekeztem tudomást sem venni arról a néhány emberről, akik a boltban lézengtek, és merőn bámultak felénk. Talán csak a három bőrönd túl feltűnő…

- És meddig maradtok?

- Ha minden jól megy, nagyjából egy hónapot. Egyébként nem tudom, elkeverték a szobafoglalást, szóval most nincs helyünk - könnyű volt vele beszélni, pedig általában utálok idegenekkel hosszasan csevegni. - Ó, ott van Cathleen és Nina! - kiáltottam fel hirtelen, mikor megpillantottam a vadul hadonászó Ninát. Ők legalább segítség nélkül is ide találtak... - Mennem kell. Kösz, hogy elkísértél.

- Látlak még?

- Hát…

- Mondjuk ma? - Edward reménykedve nézett rám. Milyen szép zöld szemei vannak…

- Este a koncerten leszek…

- Akkor találkozzunk ott - javasolta Edward.

- Végül is… miért ne? - nem jutott eszembe megkérdezni, merő véletlen-e csupán, hogy jön, vagy csak olyan ügyes, hogy az utolsó pillanatban tud jegyet szerezni magának.

- Szuper - még egy mosoly, aztán elment.

Habár fogalmam sincs, hogy akadunk egymásra abban a tömegben, de csak sikerül. Mondjuk a telefonszámát megadhatta volna…

- Ez meg ki volt? - kérdezte Nina, mikor odaértem hozzájuk.

- Edward - mondtam nemes egyszerűséggel. - Miért léptetek le?

- Nem akartunk zavarni - vigyorgott Nina.

- Ja, Cat - fordultam Cathleen felé. - Tessék! - laza mozdulattal odahajítottam neki a CD-t, gyorsan utánakapott, mielőtt a földre eshetett volna. Miután Cat kiméltatlankodta magát, miszerint "óvatosabban!", felhoztam a legégetőbb témát.

- Van már szállásunk?

- Mi is csak most érkeztünk.

- Oké, értem a célzást - fintorodtam el. Titkon arra számítottam, hogy amíg egy kedvesnek tűnő fiúval andalgok, akit mellesleg nagyjából tíz perce ismerek, megoldódnak a problémáink.

A fél napot nézelődéssel töltöttük, a másik felét meg azzal, hogy próbáltunk estére találni magunknak helyet, de nagyon úgy nézett ki, hogy szinte sehol sem kapunk szobát - legalábbis normálisat semmiképpen.

- Hány óra?

- Mindjárt hét - válaszolta Nina. - Átöltözés kilőve…

- … hacsak nem keresünk egy nyilvános vécét - fejeztem be, de mivel senkinek sem akaródzott egy dohos kis fülkében ruhát váltani, ezért én is letettem erről a szándékomról. Halálosan kimerülten kerestük fel a koncert színhelyét, már egy csomó ember ott tolongott, igen csak nehéz volt átverekedni magunkat köztük, főleg a cuccokkal, amelyeket végül lepakoltunk egy biztonságosnak tűnő helyen - a ruhatárban, vagy legalábbis valami olyasmi volt, ennek ellenére egy kabát nem volt felakasztva. Amint megszabadultam málháimtól, rögtön jobban éreztem magamat, és a karom sem fájt annyira.

- Megyünk? - megpróbáltam átüvölteni a zajt, mindenesetre bíztam benne, hogy megértették, mit akartam mondani, mert Cathleen bólintott, és csatlakoztunk a tömeghez.

Próbáltam megtalálni Edwardöt, ami egyébként nem is lett volna nehéz, mert zömében csak csajok voltak a teremben, és könnyen kiszúrtam volna, ha egy szőke hajú fiú is van köztük, de nem volt. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem vegyült el néhány srác is, de ők egyáltalán nem érdekeltek. Csalódottan fújtam ki a levegőt. Fogalmam sincs, miért hittem benne ennyire, vagy miért képzeltem azt, hogy eljön. Minek jönne? Ő kérdezte, hogy találkozunk-e még, nekem eszembe se jutott volna reménykedni, ha nem ad rá okot. 

Kellett egy kicsit várni, amíg elkezdődött maga a koncert, egyszerre csak azt vettem észre, hogy lila meg kék fények pásztázzák a színpadot, meg a közönséget, aztán feltűnt John és Edward. Kis híján megsüketültem a mellettem ordítozó rajongóktól, és még mindig túl bamba voltam a kellemetlen felismeréstől. Lassan azonban feloldódtam, és az elkövetkező órákban annyit visítoztam, hogy a végére teljesen berekedtem.

Mikor már kifelé sodródtunk a tömeggel, méghozzá elég gyors iramban (mindenki aláírást akart, meg közös képet) közöltem Cattel, hogy állja a sarat hősiesen, én kimegyek levegőzni, mert fáj a fejem.

- De hát ez egy nagy lehetőség! Az első és talán utolsó ilyen alkalom! Ne már! Paige!

- Bocs, de tényleg úgy érzem magam, mint akit fejbe vertek - homlokomra szorítottam a kezemet, hogy ezzel nyomatékosítsam szavaimat. Ügyesen átslisszoltam két lány között, átvágtam a tágas folyosón, kicsaptam az ajtót, és kiléptem a csípős levegőjű éjszakába.

Felbámultam az égre - a csillagok alig látszottak, valószínűleg eltakarták őket a felhők. Talán esni fog - futott az agyamon. Zsebre vágott kézzel indultam előre, de ekkor utánam kiáltottak:

- Paige! - megtorpantam, és visszafordultam. Edward közeledett felém, közben hevesen lelapogatta a haját, ruhája is rendetlenül állt rajta, mintha csak most öltözött volna fel.

Elszántan küzdöttem az arcizmaimmal, ajkam minduntalan boldog mosolygásra húzódott volna, de nem akartam, hogy lássa rajtam az örömöt.

- Szia! Nem láttalak az este - jegyeztem meg könnyedén.

- Bocs, csak… Elfelejtettem, hogy programom van, és most érkeztem.

- Aha - nyilatkoztam roppant értelmesen. - Kár. Vagyis… úgy értem… jó buli volt, meg minden.

- Szóval tetszett? - Edward elmosolyodott, úgy tűnt, mintha örülne neki, de ezt a feltevést azonnal elvetettem.

- Aha - ismételtem zavartan. A gyomrom felkavarodott, és furcsán bizsergett. És egyre inkább biztos voltam benne, hogy tudom, ki ő.

- Hova indultál? - kérdezte Edward.

- Csak kicsit kijöttem, fájt a fejem, bent elég meleg volt - válaszoltam, de azt már nem tettem hozzá, hogy sokkal jobban vagyok, mióta megérkezett.

- Hazakísérjelek? - ajánlotta fel.

- Köszi, de várom Catet. És még mindig nem tudom, hol fogunk aludni - vallottam be.

- Van egy hely, ahol szerintem ma estére kaptok szobát - jelentette ki Edward és átnyújtott egy cédulát.

- Ó, ilyen befolyásos vagy? - pislogtam a kezemben tartott fecnire. - Köszönöm.

Szívesen megkérdeztem volna, hogy mindig magánál tartja-e a hotel címét, reklám gyanánt, vagy miattam írta fel. Reméltem, hogy az utóbbi, de nem tartottam túlságosan esélyesnek.

- Itt a számom - azzal a kezembe nyomott még egy - az előzőnél sokkal gyűröttebb - lapot. - Ha megérkeztetek majd csörgess meg, és visszahívlak. Ráérsz holnap? - folytatta Edward. - Bepótolhatnánk az elmaradást, szeretnélek jobban megismerni.

- Ööö… - igazából úgy terveztük, hogy elmegyünk a főtérre, ahol többek közt a Jedward is fellép… De mi a garancia arra, hogy válthatok velük akárcsak egy szót? -  Oké. Részemről rendben.

- Klassz! - mosolygott rám Edward.

- Háromkor jó neked? - kérdeztem, csakhogy ne mindent ő szabjon meg, nem akartam függni tőle. Miután megtárgyaltuk, hogy a jelenlegi szállásunk bejáratánál fogunk találkozni, elköszöntünk egymástól, Cat és Nina amúgy is éppen akkor jött ki az épületből.

- Sikerült? - kérdeztem Cathleent, de ő csak megcsóválta a fejét.

- Túl sokan voltak, és csak az egyiküket láttam.

Itt már elkezdhettem volna gyanakodni, azon akkor nem találtam semmi kifogásolhatót a helyzetben.

Már majdnem éjfél volt, mire megérkeztünk a szállásunkra, amelyet Edward ajánlott. Az épületben kellemes meleg fogadott minket, ami jólesett a kinti hűvös levegő után. Még mielőtt leálltunk volna csevegni a portással, bepötyögtem a telefonomba Edward számát, és tájékoztattam arról, hogy gond nélkül megérkeztünk, aztán gyorsan el is köszöntünk egymástól.

A recepciós nő félkómás állapotban adta át a kulcsot, és közölte velünk, hogy tud rólunk, nyugodtan menjünk fel a szobánkba.

- És mennyibe fog ez kerülni? - Cathleen és Nina máris előre nyargaltak, de én nem hagyhattam figyelmen kívül egy ilyen fontos kérdést.

- Semmibe - válaszolta ingerülten a nő, és ismét felemelte a fejét az asztalról. Gyilkos pillantást vetett rám, nyilván dühös volt, amiért nem hagyom aludni, de nem igazán izgatott a problémája.

- Hogyhogy semmibe? - pislogtam megilletődötten.

- Mondtam már, hogy szóltak nekem!

Ezek után beszüntette a társalgást, kissé durván rám szólt, hogy menjek fel a szobámba, a barátnőim biztosan várnak, így hát kénytelen voltam szót fogadni, mielőtt kidobatott volna a biztonságiakkal. Viszonylag hamar megtaláltam Nináékat, éppen akkor nyitották ki az ajtót, amikor befordultam a folyosón.

- Itt vagyunk - suttogta izgatottan Cathleen, és belökte az ajtót. Fél lábbal beszökkent a szobába, és felkattintotta a villanyt, hirtelen világosság ömlött szét, megvilágítva minden apró részletet.

A szobában három franciaágy állt, egy nagy tévé, előtte hófehér kanapé, ráadásul a kilátás is szuper volt. Viszont nem maradt túl sok időnk a terep felfedezésére - alighogy lepakoltunk, elnyomott minket az álom.              

Az éjszaka sokat hánykódtam, többször is felébredtem, de mindig visszaaludtam, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a napfény átszűrődik a függönyön keresztül.

- Jó reggelt! - köszönt Nina vigyorogva.

- Neked is… Hány óra?

- Kilenc múlt tíz perccel. Nemsokára hozzák a reggelit.

Körülnéztem a szobában, Cathleen nem volt sehol, de a vízcsobogásból leszűrtem, hogy éppen a fürdőszobában tartózkodhat.

Miután Cat befejezte a reggeli teendőit, én vettem át a helyét, legszívesebben órákig folyattam volna magamra a meleg vizet, de mikor Nina bekopogott, hogy most már ő jönne, kénytelen voltam kilépni a zuhanyzóból. Felvettem egy melegebb pulcsit a farmerhez, mert eléggé esőre állt az idő - tisztára, mint Londonban.

Reggelinél a pirítósomat étvágytalanul rágcsáltam el, és a társalgásban is alig vettem részt, csak arra figyeltem fel, mikor a szabadtéri koncertet emlegették.

- És mikor kezdődik?

- Három körül. Miért?

- Mert nem érek rá - válaszoltam közömbösen.

- Húha! Hogyhogy? - Nina kíváncsian pillantott rám. - Megint az a fiú?

Mielőtt válaszolhattam volna, megcsörrent a telefonom. Villámgyorsan ugrottam érte, közben elcsúsztam a fényesre sikált padlón, és egy hajszál választott el, hogy a földön kössek ki. Sietségemet látva Nina és Cathleen diszkréten röhögtek (rajtam!) a sarokban.

- Igen? - szóltam bele izgatottan, noha ezt megpróbáltam palástolni.

- Szia, Edward vagyok!

Nagyon hülyén hangzana, ha azt mondanám, hogy "tudom"?

- Szia! - nyögtem végül egy kis fáziskéséssel.

- Figyelj, sajnos nem érek rá háromkor. Közbejött valami.

- Semmi gond…

- De utána jó neked? Este? - értetlenül bámultam magam elé. Tegnap talán nem tudta, hogy programja van? Kezdtem úgy érezni, hogy csak hülyül velem, és élvezi, ha átvághat.

- Persze - sóhajtottam fel. - Mikor? És hol? - tettem hozzá. Azon kívül, hogy a találkozót áttoltuk este hatra, a helyszín megmaradt. Legalább nem nagyon kell törnöm magamat, hogy odataláljak… elég, ha lemegyek a lépcsőn.

- Tényleg sajnálom.

- Nem baj! Este találkozunk! - azzal le is tettem. Igyekeztem úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, de barátnőim igen gyanakvó természet lévén, rögtön kiszúrták, hogy elment a kedvem mindentől.

- A koncert legalább jó lesz! - mondta vigasztalóan Cat. - Ha eljössz - tette hozzá.

- El - bár semmi kedvem hozzá… tettem hozzá gondolatban.

A délelőttöt a szobában, párnacsatázással töltöttük el, és egyszer csak azt vettük észre, hogy a szobaszerviz megint az ajtónkon dörömböl, mert meghozta az ebédet. Gyorsan megkajáltunk, aztán elindultunk a főtérre, remélve, hogy gond nélkül odajutunk.

Igaz, egyszer átszaladtunk az úttesten, és majdnem elütött minket egy motoros, Nina pedig félúton kitalálta, hogy vissza akar menni a gitárért, utunk zökkenőmentesen zajlott.

Most csak a hátsósorban tudtunk elhelyezkedni, nem úgy, mint tegnap este, de a koncert azért jó volt, annak ellenére, hogy végig Edward járt a fejemben.

Kicsit még nézelődtünk a városban, aztán hazaindultunk, és mivel már elmúlt öt óra, úgy számítottam, mire visszaérek, már Edward is ott lesz.