Elég hosszú lett, plusz mivel már nincs annyira sok vissza, ezért szerintem holnap is kettőt teszek fel, de már mondhatni beléptünk a finish-be =)
14. fejezet
Dublinba már teljesen
egészségesen érkeztem vissza, készen arra, hogy a következő nap megint
elhagyjuk a fővárost, és egy egészen új helyszínt látogassunk meg.
Az időérzékem teljesen
elhagyott, igencsak döbbenten tapasztaltam, hogy már majdhogynem két hónapja
ismerem Johnt és Edwardöt, de ez azt is jelentette, hogy tudtam, Louis
nemsokára boldogítani fog a jelenlétével. Jaj, de jó lesz. Már alig várom.
Azt hiszem, egy hatalmas
tévedés áldozata lettem, hogy egy ilyen testvérrel áldott meg a sors…
Viszont amíg van időm,
addig nem is gondolok a bátyámra. Ki kell használni az időt, amit még külön
tölthetek tőle.
Cat azonban egyre többet
tünedezett el, és én nem értettem, miért van velem ilyen keveset. Azt hittem,
örül, hogy meggyógyultam.
Megint mocorogni kezdett bennem az a gondolat,
hogy Johnnal randizgat titokban. Vajon hol tartanak?
Erre a kérdésemre fájóan
hamar megkaptam a választ - éppen akkor, amikor nem is számítottam rá.
Jókedvűen dobálgattam a kulcsot a kezemben, ahogy a már ismerős dublini hotel
folyosóin haladtam végig Edward oldalán.
- Tök jó, hogy most saját
szobánk lesz!
- Hé, miért? Nem volt jó
velünk? - kérdezte sértődötten Edward, de ő is elmosolyodott.
- Ti széthagyjátok a
cuccaitokat. Így meg én nem tudok rendetlen lenni. John és Cat hogyhogy megelőztek minket?
- Nem tudom, nekem John
csak annyit mondott, hogy megmutatja Catnek a szobátokat - felelte
vállvonogatva Edward. - Az ott a tiétek - mutatott a legutolsó ajtóra.
- Oké, akkor én megyek, és
megnézem, ott vannak-e a csomagok! Remélem, Cat hozta az enyémet is - ezt már
csak úgy magamnak mondtam, félhangosan.
Mikor megpróbáltam
kinyitni az ajtót, a kulcs csődöt mondott.
- Hm… fura - motyogtam
halkan, és lenyomtam a kilincset. Átvágtam az előszobán, és a világ legmegdöbbentőbb
jelenségével találtam szembe magamat - a szenvedélyesen csókolózó Johnnal és
Cattel.
Összejöttek…
Óvatosan behúztam az
ajtót, és hátrálni kezdtem.
Összejöttek…
Sarkon fordultam, és
lerohantam a lépcsőn, ki az utcára.
Összejöttek…
Levegőre van szükségem…
itt olyan fojtó minden… ez a sok ember…
Összejöttek…
Én miért nem tudtam erről?
Egyrészt örültem, hogy Cat és John közt minden rendben van, másrészt viszont
aggódtam, hogy Cat is ugyanúgy orra fog bukni, mint én. Ő persze erős, biztosan
nem kapna bőgőrohamot, minden egyes alkalommal, amikor a fiúk azt bizonygatják,
hogy most túl elfoglaltak, és nem érnek rá, hogy lányokkal találkozgassanak.
Coe szavai hirtelen
felcsendültek a fülemben - ábrándosan…vigyorogsz…szereted
őt… legyen…valakid…
Leültem a bejárathoz
vezető kőlépcsőre, és a hátamat a hideg korlátnak vetettem.
Két verziót tartok lehetségesnek;
mindenki megőrült rajtam kívül, avagy csupán én képzelek minden rosszat róluk.
Nem értem magamat. Miért
megyek velük, miért kényszerítem rá magamat Edward társaságára, ha "ki nem
állhatom"? Nem lenne egyszerűbb, ha már rég hazamentem volna? Miért
fárasztom magamat azzal, hogy csak játszom a megközelíthetetlen, rideg lányt,
mikor nagyon szívesen töltenék el több időt… vele? De nem lehet. Ha megint engednék neki, azzal csak azt érném
el, hogy ismét szétalázom magamat, mert megint félreértek valamit.
Elhatároztam, hogy
alaposan kifaggatom a barátnőmet a részletekről, amint lecuppan Johnról. Vagy
inkább szóba se hozzam? Mi a helyes megoldás?
Nem, ezt meg kell beszélni! - követelte egy zord
hangocska. Igazat adtam neki, muszáj tisztázni a dolgokat. Ha együtt vannak,
hát… legyenek.
Savanyúan elhúztam a
számat. Ha ők ketten most egy párt alkotnak, akkor Cat most még kevesebbet lesz
velem. Én meg vagy egyedül mászkálhatok, vagy Edwarddel. Melyik a rosszabb?
Talán nem is járnak,
egyszerűen csak… na jó, erre nincs más magyarázat. Legalábbis nekem nem jut
eszembe semmi.
Mivel elkezdett esni az
eső, fedezékbe menekültem, csakhogy mivel fogalmam sem volt arról, mennyi ideig
őrlődtem kint, azt sem tudtam, hogy Cat és John még egymást boldogítják-e, vagy
sem. Először benézek a másik szobába - döntöttem el. Felemeltem remegő kezemet,
ökölbe szorítottam, és bekopogtam. Amíg kint ácsorogtam, megfogalmazódott bennem
az a gondolat, hogy nem jó ötlet Edwardnél keresnem menedéket. Talán tényleg
azt csinálom, amit Coe állít?
- Szia, Paige! -
megilletődötten pislogtam Edwardre.
- Ööö… helló! Cat… nincs
nálatok?
- Nem, nincs.
- És John? - Edward
megrázta a fejét. Remek. Ezek ketten még mindig smárolnak.
- Vagyis együtt vannak -
vontam le a következtetéseket.
- Aha. Mint egész héten.
Meg azelőtt is - közölte velem Edward közönyösen. - Nem jössz be?
- Hát… - tétovázva rágtam
a szám szélét. Most mit tegyek? Ekkor azonban kicsapódott az ajtó, a mi ajtónk, és megjelent a vigyorgó
Cat-John páros. Émelyítő látvány. - Most nem - fejeztem be a megkezdett
mondatot. Hátat fordítottam Edwardnek, és Cathez sétáltam.
Látszott, hogy a föld
felett lebeg, rózsaszín felhőkkel körülvéve, én meg magamban fortyogtam. Ez az
egész annyira abszurd! Amíg mi már hónapok óta szenvedünk Edwarddel, ők tök jól
megvannak… Irigykedtem rá. Neki olyan könnyű! Nem aggódik annyit a
következmények miatt. Visszatereltem őt
a szobába, az ajtót behajtottam, és szembe fordultam a barátnőmmel. Most, vagy
soha. Annyira nyomaszt, hogy tudom, de
nem merek beszélni róla…
- Cat, én… én csak… na jó
- mély levegőt vettem, ismét nekifutottam. - Amikor… még délelőtt… idejöttünk,
véletlenül rátok nyitottam, és… és én láttam, hogy te és John… szóval… ti most…
Elcsuklott a hangom, a
torkom elszorult, nyeltem párat, de nem jutottam szóhoz.
- Amikor megbetegedtél,
azon a héten jöttünk össze. Elmondtuk volna, csak nem akartuk, hogy
kényelmetlen legyen nektek. Neked.
- Miért? - rögtön eltűnt a
szorító érzés, amint felemeltem a hangomat. - Mert mi nem vagyunk együtt?
- Többek közt! -
sejtettem, hogy amilyen hangosan kiabálunk, mások is meghallják a vitát, ha
kint tartózkodnak a folyosón. - Meg azért is, mert lehetnétek, csak te hülye
vagy, és…
- Hülye vagy te! -
kiabáltam méltatlankodva. Egyszerűen felháborított az a tudat, hogy lenéz, csak
mert nem dőlök be egy hiperaktív hírességnek, aki pluszban sokszor úgy
viselkedik, hogy agyi szinten egy öt évesnek felel meg. - Miért vagy vele?
Ilyen nincs, ezt nem lehet! Mindet elrontasz! Nem is szeretitek egymást, ez
csak egy idióta médiafogás! Undorító! - nem vártam meg, mit reagál, a már
szokásos útvonalon megcéloztam a kijáratot. Elrobogtam a letaglózott ikrek
előtt, és leszaladtam a lépcsőn. Az sem izgatott, hogy John és Edward mindent
hallott, legalább már tisztában vannak a véleményemmel.
Fel-alá masíroztam, abban
reménykedve, hogy nélkülem mennek koncertezni, szerencsére senki sem keresett,
úgyhogy kihasználtam, hogy egyedül vagyok, lezuhanyoztam, hajat mostam,
egyszóval elintéztem a szükséges teendőket. Cattel nem szóltunk egymáshoz
semmit a későbbiekben sem, olyan volt ez az egész, mint egy rosszul sikerült
vígjáték tetőpontja, melyben a főhős összekülönbözik a barátjával, és kerülik
egymást. Abba nem akartam belegondolni, hogy miattam van ez az egész, mert túl
durván fejeztem ki magamat. Mióta találkoztunk a Jedwarddel, minden a feje
tetejére állt - mintha én is megváltoztam volna. Felzaklatnak dolgok, melyeken
régebben nem is idegeskedtem volna. Reggel hamarabb akartam lemenni reggelizni,
de mielőtt befordultam volna a sarkon, valaki utánam szólt.
- Paige!
- Helló! - köszöntem
Johnnak tartózkodóan. - Cat még alszik, úgyhogy…
- Most veled szeretnék
beszélni - vágott közbe. Nem is kérdeztem meg, "miért", hiszen tisztában
voltam vele. A tegnapi kitörésemről.
- Rendben - bólintottam.
Engedelmesen baktattam mellette, vártam, hogy mondjon valamit, de mivel úgy
tűnt, gondban van ezzel a témával kapcsolatban, én kezdeményeztem.
- Szóval Cat és te… - én
sem jutottam tovább. Fantasztikus.
- Ez zavar téged? -
pillantott rám John.
- Hallottad tegnap, nem? -
kérdeztem vissza mogorván.
- Én nagyon kedvelem
Catet. Cool csaj.
- Kedveled! De nem
szereted! - mosolyodtam el diadalmasan.
- Hát… - John beletúrt
gondosan felállított hajába. Csak most jutott eszembe, ha már az utcára érünk,
nem fogják-e felismerni? Megtorpantam, és megragadtam a karját - pont a kijárat
előtt voltunk.
- Várj, várj! Nem mehetünk
így az emberek közé!
- Micsoda? Miért? -
értetlenkedett John.
- Ilyen kinézettel nem
lesz nehéz megállapítaniuk, hogy ki vagy te - magyaráztam hevesen. - És ha
esetleg lefényképeznek? Tudom, nem csak lesifotósokból áll a világ, de akkor
is! Nem akarok veled egy képre kerülni, azzal a címszóval, hogy a gonosz
pasivadász most a másik Grimes-ot csábítgatja!
- Miért, Edet
"csábítgatod"? - vigyorodott el John. Istenem, ez sem ért meg…
- Nem - feleltem
nyomatékosan. - De ők attól még gondolhatják azt.
- Aha. Oké. Akkor valami
egyéb ötlet?
- Ha akarsz még valamit mondani, maradjunk -
feleltem, és lehuppantam a recepciós pult előtt álló barna bőrfotelek egyikébe.
Felhúztam az egyik lábamat, az államat a térdemre helyeztem, és türelmesen
néztem Johnra, aki végül leült velem szembe.
- Paige, szeretek Cattel
lenni. És nem igaz, amit mondtál a médiafogásról. Nem akarom kihasználni, vagy
ilyesmi. Régóta nem volt rendes barátnőm, nem akarom ezt elszúrni.
- Ne aggódj emiatt, mert
Catnek tetszel, nagyon is - mondtam fagyosan. - Ahogy több száz fiatal
lánykának dettó - John ügyet sem vetett rám.
- Ugyanúgy lóghatunk
négyen, mint az elején! Csak ahhoz neked is akarnod kéne, de valamiért egyre
inkább elvonulsz - nem hittem volna, hogy pont Johnnal fogok filozofálgatni.
- Beteg voltam!
- Úgy értem, még előtte.
Ed'ard miatt?
- Nem olyan nagy szám a
testvéred, nehogy azt hidd! - horkantam fel megvetően. John mosolya egy
pillanatra elhalványult. - Ti voltatok meg tök jól hármasban, és én teljesen
feleslegesnek éreztem magamat - folytattam vádlón.
- Na jó, szerintem elég
ebből a sok félreértésből! Egyáltalán nem akartunk téged kizárni. Most már oké?
- Igen. Én is sajnálom,
hogy olyan kiállhatatlan voltam… úgy általában.
- Ja, semmi gond -
kacsintott John. - Majd bepótoljuk az elmaradásokat, mondjuk ma.
- Rendben - dobtam felé
egy elég vérszegény mosolyt. - Visszamegyek Cathez, és bocsánatot kérek tőle.
- Oké, én meg elrángatom
Edet a gép elől.
- Már megint videót
vesztek fel?
- Aha, csak én hamarabb
eljöttem - felelte John. Most a liftet választottuk, azzal gyorsabban
haladtunk. Örültem, hogy tisztáztuk ezt az egész helyzetet, és nem
húztuk-vontuk, halasztottuk. Jó volt Johnnal beszélni, nem kellett vele órákon
át dumálni, egyszerűen és könnyen lerendeztük a dolgot. Talán többet kéne
keresnem a társaságát, ha nem épp Cattel vagy az öccsével van.
A gyomorgörcsöm
visszatért, amikor megpróbáltam előre megfogalmazni, mit mondjak Catnek.
Mielőtt John belépett
volna a saját szobájukba, még felém fordult. A keze már a kilincsen volt,
gyanítottam, hogy egy különösen fontos gondolatot akarhat megosztani velem, ha
ennyire megállt a mozdulat közepén.
- Paige!
- Hm? - John közelebb
hajolt hozzám.
- Szerintem Ed örülne neki
- éreztem, hogy elpirulok. John nevetve hagyott ott, én meg leforrázva
ácsorogtam egy helyben. Pár perc múlva, mikor alábbhagyott a zavarom,
elindultam teljesíteni a küldetésemet. Cat ásítozva ült az ágyában, a takaróját
már lerúgta a földre, ebből sejtettem, hogy nem szándékozik visszaaludni.
Szótlanul pakolásztam a cuccaim között, egyre csak az járt a fejemben, hogy
mondanom kell valamit, csak nem tudom, hogyan fogjak bele.
Fáradságos munka volt, mire
kiagyaltam valamit, összedadogtam egy csomó hülyeséget, de a lényeget kiböktem.
Pár napig még kerülgettük
egymást Cattel, de aztán minden visszazökkent a megfelelő kerékvágásba, még ha
néha érezhető is volt, hogy a viták és súrlódások elkerülése végett feltűnően
gyorsan fejeztünk be egy témát.
John és Cat most már
előttünk is vállalták a kapcsolatukat, de azért még mindig elvonultak, így
gyakran maradtam kettesben Edwarddel. Az egyik hétfő délután is megbeszélték, hogy
elmennek valahová, úgyhogy kézen fogva, akár csak az esküvős álmomban,
nevetgélve elszaladtak. Ránéztem Edwardre.
- Nem megyünk mi is?
- De, menjünk.
Eléggé különböztünk
Catéktől, ha egy kívülálló látta először őket, utána minket, az eltérés
szembetűnő volt. Én megtartottam azt a pár lépés távolságot, nem beszéltünk és
nem nevettünk. Kicsit kínos volt ilyen körülmények között sétálni a
naplementében.
Leültünk egy padra, az
enyhe szellő meglibbentette a hajamat, mesébe illő is lett volna, ha… ha a kapcsolatunk
nem alakul ilyen szerencsétlenül.
- Szerinted Cat és John
mikorra várható vissza? - szólaltam meg, csakhogy kérdezzek valamit.
- Nem t'om. Amikor kiütve
feküdtél napokig, akkor is elég sokszor léptek le, és csak későn jöttek meg -
felelte Edward.
- És addig mit csináltál?
- vontam fel a szemöldökömet.
- Ööö… bementem hozzád -
ezt úgy mondta, mintha kérdezte volna.
- Tényleg? Észre sem
vettem - állapítottam meg. De vajon miért csinálta? Kétlem, hogy azért mert
szórakoztató lett volna a társaságom, főleg, hogy aludtam, vagy épp… aludtam.
Nem firtattam tovább,
inkább témát váltottam, meglepően hamar eltelt az idő, és ami a legfurcsább -
még nevettem is Edward hülyeségein.
- Megint beborult,
teljesen fekete arra az ég - szólottam nagy bölcsen. Edward vette a célzást,
mellyel arra próbáltam utalni, jobb lesz tető alá húzódni, ami jelenesetben a
közeli szállodánk.
Egyszerre álltunk fel a padról, a lábaim sikeresen
összegabalyodtak, és kis híján hátravágódtam. Támaszték gyanánt megragadtam
Edward kezét, így csak pár centi választott el tőle, és még az a kevés távolság
is csak fogyott köztünk. Egyértelmű volt, hogy mi fog következni, annyira közel
állt hozzám, hogy a leheletét is éreztem.
Belenéztem Edward zöld szemeibe, képtelen voltam
elfordulni tőle. Ekkor valami nedves csöppent a fejemre. Megint. És megint.
Nemsokára pedig már zuhogott.
- Esik - jegyeztem meg, ezzel megtörve a pillanat
varázsát.
- Ja… - Edward hátrébb lépett egyet. Egész úton
visszafelé azon gondolkoztam, hogy talán az lett volna az a perc, amikor
csöndben kellett volna maradnom, és hagynom, hogy csak megtörténjenek maguktól
a dolgok?
*
Telt-múlt az idő, a turné utolsó állomásait
látogattuk. Egyre kellemetlenebb volt számomra az a helyzet, hogy Cat és John
ilyen jól megvannak, mert ez egyértelműen azt eredményezte, hogy nekem meg
Edwarddel kellett töltenem a szabadidőmet. Egyedül nem akartam sehová sem
menni, úgyhogy választhattam; Edward vagy Cat és John. Néha megpróbáltam
harmadiknak odacsapódni a szerelmespárhoz, aztán inkább feladtam, és ki sem
mozdultam a szobából.
Már alig vártam, hogy megérkezzünk a droghedai
hotelbe, és lecuccolhassunk. Elvileg a szobafelosztás szokásosan alakult; John
és Edward együtt, én meg Cattel. Persze sejtettem, hogy ez nem igazán tetszik Johnnak
és Catnek, nekem azonban tökéletes volt.
Bevonultam a szobánkba, és ledobtam a sporttáskát az
ágyra. Körülnéztem, kerestem a másik fekvőhelyet, de nem találtam. Ezenkívül
minden tök szuper volt, bár nekem igazából azzal sem volt baj, hogy nem alszom
egyedül. Cat össze-vissza téblábolt, mintha nem találná a helyét, persze én
tisztában voltam a problémájával.
- Ugye tudod, hogy nem alhatsz együtt a hősszerelmes
lovagoddal? - kérdeztem, és leültem. - Mert akkor az azt jelentené, hogy nekem
Edwarddel kell egy ágyon osztoznom. Ami a jelenlegi felállásban, lehetetlen.
Így is túl sokat voltunk együtt. És amúgy sem akarnám esti műsor gyanánt
hallgatni a ti…
- Paige! - csattant fel Cat. - Mi nem is! De izé vagy!
- azzal indulatainak jeléül képen dobott egy párnával. Égő fájdalom hasított a
jobb szemembe, és könnyezni kezdtem.
- Ááú, basszus!
- Cat azonban sértődötten elfordult, abban a hiszemben duzzogott, hogy most
megkaptam méltó jutalmamat a célozgatásért. És mi lett volna, ha nyíltan
kimondom? Letépi a fejemet, vagy mi?
Természetesen ebben a pillanatban léptek be a fiúk a
fagyos légkörű szobába, rájuk hunyorogtam, és rémülten állapítottam meg, hogy
alig látok.
Sajna ezt Edward is észrevehette, mert odarohant
hozzám, és megérdeklődte, hogy mi történt velem.
- Nem tök mindegy? Kopj le! - morogtam ingerülten.
- Hé, csak megkérdeztem!
- Na és? Nincs szükségem az aggodalmaskodásodra! -
közöltem vele mogorván, és a tükörhöz imbolyogtam. Teljesen bevérzett a sérült
szemem, ronda látvány volt. Bevizeztem egy zsebkendőt, és a szememre
szorítottam. Cat halkan sutyorgott Johnnal - biztosan most árulkodik, és
elmondja, mivel gyanúsítgattam őket.
A vacsoránál nem szólt hozzám, tüntetően elfordult,
sőt, mintha Edward is megsértődött volna az elutasítás miatt, bár nem mutatta,
hogy pikkelne rám, csak nem szólt egy szót sem. Egyedül John beszélt hozzám
néha, hogyha éppen nem foglalta le őt Cat.
Nem volt étvágyam, ezért a pizzát sem ettem meg, a
tányért eltoltam magamtól és rákönyököltem az asztalra. Megtámasztottam az
államat, és hol Edwardöt bámultam (tényleg
olyan, mint egy angyal) vagy Catet és Johnt (teljesen összenőttek… sürgősen tenni kéne valamit).
Annak ellenére, hogy én fejeztem be elsőként a
táplálkozást, Edward állt fel az asztaltól legelőször, őt követte Cat, majd
pedig John. De nem hagytam ám meglógni, a vacsora alatt volt alkalmam
elmélkedni, úgyhogy végül eldöntöttem, jobb, ha együtt töltik az estét. Így
legalább nem kell aggódnom amiatt, hogy az éjszaka Cat jobban megtorolja a
megjegyzéseimet. Remélhetőleg John lecsillapítja holnapra.
- John!
- Igen? - fordult vissza mosolyogva. Odatrappoltam
hozzá, és kelletlenül belevágtam a mondandómba.
- Arra gondoltam, hogyha esetleg lenne kedvetek Cattel
ma együtt lenni, amíg itt vagyunk, akkor én szívesen feláldozom magamat, és cserélek
veled - hadartam el egy levegővétellel.
- Tényleg? Hú, cool vagy!
- Aha, de csak és kizárólag ma!
- Vettem! - John látványosan szalutált, és már el is
rohant, hogy közölje Cattel a jó hírt. Én addig letelepedtem az egyik székre,
vissza az asztalhoz, és vártam, hogyan alakulnak az események.
Nem kellett sokáig ott csöveznem, mert Cat jött hozzám
hálálkodni, és még bocsánatot is kért, a szemem miatt, de mivel a duzzanat már
azóta lement, hála a vizes borogatásnak, nagylelkűen rábólintottam a
sajnálkozására.
Követtem őt, és segítettem neki összerámolni azt a
kevés holmit, amit már kipakolt.
- Még a végén azt hiszem, hogy siettetsz - csóválta
meg a fejét Cat.
- Ja, igen, minden vágyam, hogy Edwarddel alhassak
együtt - feleltem szemforgatva. Ekkor azonban mint villámcsapás hasított belém
a felismerés (legyünk drámaiak) hogy
Edwardnek még fogalma sincs arról, hogy mit szervezkedtünk a háta mögött. - Ne!
- kiáltottam fel.
- Mi az? - fordult vissza Cat a küszöbről.
- Várj, veled megyek! Beszélnem kell Edwarddel.
- Egész este tudsz vele beszélni…
- Óóó, drága Cat, csak nem félsz, hogy leragadok, és
nem tudsz együtt maradni a kis szerelmeddel? - Cat egy újabb tárgy után
kutatott, mellyel fejbe tudott volna vágni, de most ügyesebb voltam, és
kitértem a váza - na jó, igazából csak egy könyv útjából.
Barátnőm nyomában átloholtam a szemben lévő szobába,
és lefékeztem Edward előtt. Egy percig ugyan elmélázva bámultam Catet, aki
éppen Johnt ölelte meg (jaj, de unalmas…).
- Tudsz már róla?
- Miről is? - klassz. Akkor bevetés indul!
- Ők - rámutattam a párocskára - ma együtt akartak
aludni. És mivel Cat elég vérengzően reagált arra a feltevésre, hogy… hm… - Edward elvigyorodott, Cat gyilkos pillantásokat
lövellt. - Ezért szobát cseréltünk. Ha találsz magadnak máshol helyet, akkor
okés, csak gondoltam, szólok.
- Oké! - Edward vidáman nekiállt összeszedni néhány
holmit, meg sem várva, hogy rendesen befejezzem a mondandómat, azt ugyanis még
nem mondtam meg neki, hogy képzelheti, nekem semmi kedvem vele tölteni az
éjszakát. Egy kis ideig még egy helyben ácsorogtam, aztán halkan elköszöntem,
és visszaiszkoltam a szobába. Belöktem a fürdőszoba ajtaját, elcsavartam a
csapot, és a hideg vízbe nyújtottam a kezemet, és lefröcsköltem az arcomat.
Na jó, nyugi, csak egy éjszaka. Csak egy, holnap
megyünk is tovább, és akkor nem leszek ilyen vajszívű és engedékeny. Ez csak
egyszeri alkalom… Csigavér!
- Paige! - szuper, Edward befutott. Kitámolyogtam
hozzá, igyekeztem nem mutatni, mennyire izgatott vagyok. De miért is?!
- Na jó, a helyzet a következő - vágtam bele
magabiztosan. Ehhez csupán annyi kellett, hogy ne nézzek rá, mert akkor
biztosan elvesztettem volna a hangomat. - Én vagyok az ablak mellett, ha este felkelsz,
ne hangoskodj, reggel ne kelts fel, és remélem, hoztál magaddal takarót, mert
Cat elvitte a sajátját, és én nem vagyok hajlandó egyen osztozni veled. Értve
vagyok? - végre felpillantottam, így láthattam, hogy Edward már otthonosan
berendezkedett.
- Igenis! - kacsintott rám, és kiválasztotta az ágyra
ömlesztett kupiból a ruháit. Ugye nem előttem akar átöltözni, ugye nem… Idejében
leállítottam a fantáziámat, és különben is elvonult a fürdőszobába, amíg ő ott
ténykedett, addig én gyorsan magamra kaptam a kék kockás sortomat és a hozzá
illő szürke pólót.
Amint begördültem a helyemre, hátat fordítottam neki.
Lehunytam a szememet, de egyszerűen nem bírtam elaludni, annyira fáztam, hogy
csak éberebb lettem.
Gondoltam, elsuttogom neki bánatomat, miszerint nagyon
hideg van, de aztán csak összegömbölyödtem, hátha így jobban felmelegszem, és
nem szóltam semmit.
Megint álmodtam, méghozzá azt, hogy egy sötét folyosón
rohanok végig, és valaki rángat maga után.
Semmi fény nem szűrődött be, az ablakokon lévő zsaluk
miatt.
- Hol vagyunk? - nyivákoltam nevetségesen vékony
hangon. Az illető, aki kitartóan vonszolt, most megfordult, és szembetaláltam
magamat Edwarddel.
- Mindjárt meglátod - vigyorgott rám. Kiértünk egy
teraszra, körülöttünk mindenhol növények burjánzottak, átfonva a kerítést.
- Miért hoztál ide? - kérdeztem halkan.
- Mert mondanom kell valamit… Paige, mióta
találkoztunk, te vagy a legfontosabb az életemben. Szeretlek! - eltűnt minden
gyermeteg vonás, komolynak és őszintének tűnt. Odahajolt hozzám, ajka hozzáért
az enyémhez, végre megcsókolt.
Beletúrtam a hajába, kezem végül lecsúszott a vállára,
pár lépést hátráltunk, de nem húzódtunk el egymástól. Hátam a falhoz ért,
Edward a homlokát az enyémhez döntötte, egyik kezével kitapogatta az enyémet,
és összekulcsolta az ujjainkat, a másikat a csípőm felé helyezte, és ismét
megcsókolt.
Arra ébredtem fel, hogy valami égeti a jobb oldalamat.
Edward tenyere a derekamon pihent, olyan közel feküdt hozzám, hogy
beleszuszogott a nyakamba. Úgy nézett ki, mint egy kisgyerek, bár ez így elég
perverzül hangzik.
Nem mertem megmozdulni, nehogy felébresszem, de
valahogy szabadulni akartam, már csak azért is, mert a derekam egy ponton
annyira átforrósodott, hála neki. Remélem, nincs láza.
Már annyira elviselhetetlenné vált a meleg, hogy a
durva módszerhez folyamodtam - egyszerűen lesöpörtem magamról a kezét, és
elgurultam az ágy szélére. Erre kinyitotta a szemeit, és rám pislogott.
- Na…
- Na?! Nem vagyok a játékmacid, teljesen rám másztál!
- károgtam rekedten. Edward durcásan elfordult, magához ölelve a párnát. Hja,
nem tévedtem. Csak egy akaratos kölyök.
