8. fejezet

Hát... elég hosszú lett, de nem vagyok vele elégedett (sőt XD) ettől függetlenül remélem, nem annyira rossz :/ 

8. fejezet

Még egy ideig ácsorogtam a kapuban, aztán - jobb ötletem nem lévén - én is sétálni indultam, remélve, hogy valahol összefutok Cattel és Ninával. Persze ennek kevés esélye volt, de feltehetőleg nem mentek túl messze, talán szerencsém lesz.

Majdnem három órán keresztül kószáltam fel-alá, de nem találkoztam velük, így kénytelen voltam egyedül felfedezni néhány boltot, bár nem érdekeltek túlságosan a ruhák és cipők, néhányat azért felpróbáltam, legalább azzal is ment az idő.

Végül ezt a tevékenységet meguntam, úgyhogy leültem az egyik szabad padra, messze a tömegtől, de nem tudtam sokáig élvezni a csöndet, megszólalt a telefonom - anya volt az.  

Miután túlestem a szokásos kérdéseken (hogy vagy, nincs honvágyad, milyen az időjárás?) témát váltottunk.

- És mit csinálnak a barátnőid?

- Hát… most éppen egyedül vagyok, elmentek valamerre - válaszoltam tétovázva.

- Nélküled? - háborodott fel anya. - És ha eltévedsz, vagy valami történik veled?

Nagyszerű, úgy tűnik, már otthon is legendának számít, mennyire bénán tájékozódom.

- Ne aggódj, eddig mindig együtt voltunk, csak most reggel kicsit tovább aludtam, ők meg már nagyon menni akartak.

- Paige, ugye nem egész nap a négy fal között vagy, és ki sem mozdulsz? - sopánkodott anya.

- De hát most is itt ülök kint! - vágtam rá méltatlankodva, hogy egyáltalán ilyet feltételez rólam.

- Most? A veled egykorú lányok mind bemennek a városba, feltalálják magukat, te meg az ágyban heverészel?

- Nem szoktam az ágyban heverészni! - emeltem fel a hangomat dühösen. Kiabálásom azonban nem hatotta meg anyát, aki fél órás előadásba kezdett arról, hogy ha ő a helyemben lenne, biztosan kihasználná a helyzetet. Tehetetlenül hallgattam végig a monológját, a feleselésnek vagy a vonalbontásnak minden bizonnyal végzetes következményei lettek volna. A szüleim néhány dologban nagyon begyepesedettek voltak, de ebben az egy esetben a mai fiatalságot képviselték, és nem bírták elviselni, hogy én tökéletesen megvagyok a szobámban, könyvekkel, számítógéppel és rádióval körülvéve. Még a végén kiderül, hogy apa és anya is nagy parti arcok voltak, az legalább megmagyarázná Louis viselkedését. Biztosan tőlük örökölte, én meg valamiféle selejt.

A hosszúra nyúlt beszélgetés teljesen levitte a hangulatomat, anya azonban abban a hiszemben köszönt el tőlem, hogy most aztán megmondta nekem a tutit, ezentúl majd nyilvánvalóan másként fogok cselekedni. Rosszkedvűen tápászkodtam fel a padról, és a hotel felé vettem az irányt. Most már tényleg semmi kedvem és energiám nem volt a nagy tumultusban lézengeni, ennél még az is jobb, hogy a szobában aszalódom.

Nina és Cat hamarabb értek vissza, mint én, az egyik ágyon ülve kedélyesen csevegtek.

- Szia! - integetett jókedvűen Nina, és visszafordult Cathez. Egy laza mozdulattal lerúgtam a cipőmet a lábamról, a kabátomat felakasztottam a hatalmas szekrénybe, az egyik fogasra, majd helyet foglaltam Cattel és Ninával szemben.

- Hol voltál? - tudakolta Nina, miután kényelmesen elfészkelődtem.

- Kerestelek titeket, benéztem néhányan boltba, ilyesmi - rövidítettem le a magyarázatot.

- Találkoztál Edwarddel? - értetlenül néztem Catre.

- Igen… de miért?

- Tegnap mondtuk neki, hogy elmentél a koncertről még az elején, de ma biztosan itt maradsz - felelte vállvonogatva.

- Akkor ezért ráztatok le olyan gyorsan! - állapítottam meg szárazon.

- Bocs, azt hittük, egész nap vele leszel.

- Nem, mert… nem ért rá - eszembe jutott a nap híre, úgyhogy beavattam egyelőre még gyanútlan barátnőimet.  - Ööö… egyébként… ma reggel beszéltem a hotel igazgatójával, a szobafoglalásunk nemsokára lejár, és el kell mennünk.

- Micsoda? - hökkent meg Cathleen.

- Ha szeretnénk maradni, akkor fizetnünk kell - tettem hozzá. - Edward pedig meghívott magukhoz - elégedetten figyeltem Cat és Nina arcát, de nem élvezhettem sokáig a döbbent légkört.

- És mit válaszoltál? - kérdezte Cat gyakorlatiasan.

- Hogy majd még átgondoljuk. Nagyon kedves tőle, de…

- Csak nem akarod elutasítani? - vágott közbe Cat.

- Hát, izé… tekintve, hogy alig ismerem, te meg Johnnal csak pár napja találkoztál, nem hinném, hogy az összeköltözés jó ötlet lenne… hiszen ők mégiscsak sztárok, vagy mi… - mentegetőztem dadogva.

- Pont azért! - mivel nem számítottam ilyen heves ellenállásra, hirtelen nem tudtam reagálni, zavaromban a takarót ráncigáltam.

- Szerintem ez tök jó! - helyeselt Nina, mire kapott tőlem egy gyilkos pillantást.

- Annyira izgalmas! - kontrázott rá Cat.

- Hmm… - dünnyögtem én. - Figyeljetek, szerintem lehet, hogy nem kéne odamennünk. Az eredeti szállásunk ki van fizetve, és ha most mi simán becuccolunk hozzájuk, akkor gyakorlatilag elúszik a pénz, amit elköltöttünk. Valakinek mindenképpen el kéne foglalnia a szobát, most már elment az a pár ember is, kizárt, hogy ne férnénk mi is oda - fogalmam sincs, honnan jöttek ezek a fösvénykedő gondolatok. Lehet, hogy vannak skót rokonaim.

Nem értettem, mi zajlik le bennem, valamitől féltem, és állandó görcsben állt a gyomrom egy ideje. Másodsorban pedig sajnáltam volna a pénzt is.

Cat teljesen bezsongott, vele lehetetlen volt tárgyalni, ezért, mint utolsó reményem, Ninához fordultam, aki meglepően higgadt volt.

- Szeretnél Cattel menni? - tetszett a gondolat, hogy önfeláldozó legyek, és egyedül lakjak, minden nehézséggel és rossz körülménnyel együtt. Azonban azt képzeltem - méghozzá tévesen - hogy Nina majd biztosít arról, hogy ő átengedi nekem a helyet.

- Hát, végül is, igen - vont vállat Nina, lerombolva illúzióimat. - De akkor te egyedül maradsz!

Hiába unszoltak, nekem eszem ágában sem volt megmásítani a döntésemet.

- Ez akkor sem megoldás! - vetettem ellent.  - Olyan hihetetlen az egész…

- Igen, igazad van! És örülhetnél is neki, hogy meghívtak! - érvelt Cat.

- Na jó, majd valamikor szólunk nekik, hogy te, és Nina elmentek hozzájuk, én meg abba a hotelbe! - amilyen határozottan osztottam meg velük a haditervet, olyan bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy valóban meg tudom-e tenni. Mégis elég nagy alkalmat szalasztok el, ha nem gondolom meg magamat.

- Tegyük egyelőre félre ezt a problémát - bölcselkedtem. - Még van három napunk, az bőven elég! - mondtam bizakodva. Tévedtem, mert az idő csak úgy elrohant, és mivel többet nem vitattuk meg a témát, tanácstalan voltam, már ami a költözködést illeti. Edwarddel csak telefonon beszéltem, akkor sem említettem meg neki a dolgot, Cat pedig Johnnal találkozgatott.

Furcsa, nagyon furcsa, hogy ez velünk történik meg. Mintha az álmaim valóra válnának, csomószor ábrándoztam arról, hogy a koncert után, az aláírás osztáskor Edward elhív valahová, a többi meg megy magától.

Az utolsó nap, Cathleen és Nina bevonultak a fürdőszobába, mert Cat mindenáron be akarta fonni Nina haját, és ezt csak több ezer fodrászkellékkel volt kivitelezhető, három tükör előtt.

Ott maradtam hát egyedül, praktikusabb és kreatívabb ötlet híján, leültem tévét nézni, abban a mentalitásban, hogy úgyis utoljára vagyok itt.

Leültem a padlóra, magamhoz vettem a távirányítót, és bekapcsoltam a készüléket. Váltogattam az adókat, de nem találtam kedvemre való műsort.

Össze-vissza nyomogattam a gombokat, amikor képernyőn hirtelen felvillant John és Edward képe.

- Cat, Nina, gyertek, megy a…

- És hogy álltok a lányokkal? - a bizalmaskodó kérdést meghallva, rögvest csöndben maradtam, és izgatottan vártam a választ.

- Most a karrierünket építjük, és nem érünk rá randizni - felelte John, Edward mellette bólogatott.

- Akkor nincsenek szerencsés hölgyek? - mosolygott a műsorvezető.

- Most semmiképpen - mondta Edward, és megindokolta, hogy tényleg a munkára koncentrálnak, de a rajongókat mennyire szeretik, jött a szokásos szöveg, amit minden híresség eldarál egyszer-kétszer, hogy nekik vannak a "legcoolabb" rajongóik, satöbbi, satöbbi. Ingerülten nyomtam meg a piros gombot, mire az egész kép elsötétült.

Mintha kaptam volna egy óriási pofont… Ami nem is indokolt. Mert nem történt semmi extra, de valamiért akkor sem esett túl jól.

- Mit kezdtél el mondani? - bukkant fel Cat mellettem.

- Semmit - tátogtam szinte hangtalanul. Egy másodperc alatt annyira gyorsan vált a valóság álomképpé, nem maradt semmi bennem, csalódottságon és keserűségen kívül.

- Ja, amúgy a fiúk meghívtak minket hozzájuk - közölte velem Cat vigyorogva. Úgy éreztem magamat, mint egy rossz kerítőnő, most, hogy összeismertettem őt Johnnal, akár a háttérbe is vonulhatok, hiszen mindent utoljára tudok meg.

- Eljössz, ugye? - inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek, ezért meg is cáfoltam.

- Nem!

- Miért? - rökönyödött meg Cat, és szembe fordult velem.

- Nincs kedvem kimozdulni - ez a legostobább kifogás, de mindegy… talán Cat beveszi. Amilyen savanyú fejet vághatok, még el is hiszi.

- De ez nagyon jó lesz, el kell jönnöd! Nina gitározni akar, és meg sem lehet őt győzni!

Ettől a mondatától mintha megint csak behúztak volna nekem egyet. Na, nem mintha azért rendültem meg, mert Nina állítólag gitározni fog, hanem mert felrémlett bennem, hogy Edward nem is olyan rég elhívott valahová, hogy "meggyőzzön". És mi lett belőle? Semmi, mivel nincs ideje, és most különben sem kell neki csaj. Vagyishogy nekik. Ha már itt tartunk.

- Muszáj? - vontam fel a szemöldökömet, valamit mondanom kellett, és sejtettem, hogy Catnél ez beindítja a lavinát, elkezd mindenféléről dumálni, csakhogy rávegyen arra, amit akar.

- Igen, mert téged is meghívtak! - persze, azt kötve hiszem… -  Legalább kísérj el! Nem fogadok el kifogást! - változtatott taktikát. Ebből úgysem keveredhettem ki anélkül, hogy ne ő győzzön, úgyhogy sóhajtva beleegyeztem, miután Cat konstatálta sikerét, visszalibegett Ninához, egy-két hajgumival felszerelkezve. Az egész napot a szobánkban töltöttük, addig is volt időm ostorozni magamat. Miért hittem annyira abban, hogy majd minden szép, és jó lesz? Hiszen világosan is kifejtették már, hogy most nincs szükségük barátnőre, mert elfoglaltak.

Ó, milyen ostoba vagyok… tisztára félreértettem a helyzetet, és a legnagyobb baj az, hogy most már tényleg nem tudom, mit érzek iránta. De hogy nem akarok a közelében lenni, és odaköltözni, az is biztos… Hiszen anya is megmondta… én inkább délig alszom, és még ébredés után is órákig lustulok, míg John és Edward állandóan pörögnek. Nem passzol össze.

Cat a karomat szorongatta, mint egy közveszélyes őrültnek, nehogy meglógjak, de nem is volt erre semmi szükség, nem akartam elrohanni.

Szótlanul baktattam mellette, pár perc múlva már meg is érkeztünk. Hiába tiltakoztam, hogy én csak elkísértem, ő ragaszkodott hozzá, hogy a hotelszobáig menjek vele.

- Mire jó neked, hogy magaddal hurcolászol? - sziszegtem idegesen, és lefejtettem az ujjait a csuklómról. - Azt hittem, Johnnal szeretnél lenni! Vagy csak azért kellek, hogy Edward ne legyen ott harmadiknak?

- Ez hülyeség! - vágta rá Cat, de nem folytathatta, megjelent John és Edward. Kényszeredett mosolyt erőltettem magamra, és idiótán vigyorogva tűrtem, hogy megöleljenek, de Edwardnél nem viszonoztam valami lelkesen az üdvözlést.

Egymás szavába vágva fecsegtek mindenről, szinte alig hallottam őket, egyre csak azon gondolkoztam, hogyan tudnék kereket oldani, még mielőtt feltűnne nekik különös viselkedésem.

Mivel eléggé elfoglaltak voltak a kijárat felé kezdtem hátrálni, de sajnos szökési kísérletem kudarcba fulladt.

- Paige! - remek. Pont ő…

- Ööö… szia! - lázasan próbáltam egy jó ürügyet találni, hogy elhagyhassam az épületet. - Hm… Cat nem mondta, hogy csak azért jöttem, hogy ne kelljen egyedül jönnie? Úgyhogy én most…

- Hé, ne már, nem mehetsz el!

- Biztos vagy benne? - billentettem oldalra a fejemet.

- Mi? Miért? Mi bajod? - értetlenkedett Edward.

- Folyamatosan hülyítesz, ez minden - büszke voltam magamra, amiért nem emeltem fel a hangomat. - Nem hülyítelek! - szólt közbe Edward, de ügyet sem vetettem rá, csak rosszallóan felhorkantottam, elindultam lifthez, és amíg vártam, hogy megérkezzen az én szintemre, türelmetlenül doboltam a lábammal. Már az is megfordult a fejemben, hogy inkább a lépcsőt választom, az még gyorsabb is lenne. Ettől függetlenül nem mozdultam, és ez nagy hiba volt, mert a következő pillanatban valaki hátulról rám ugrott.

- Áááá, basszus! - kiáltottam fel ijedten, és lelöktem a hátamról támadómat. Miután kicsit lenyugodtam, alaposan megvizsgáltam, ki követett el ellenem merényletet, aztán szabadkozni kezdtem reakcióm miatt. - Ó, bocsánat, nem akartam, de azt hittem, hogy esetleg Edward az, mivel általában ő szokott…

- Most én is megpróbáltam - állt fel John a földről.

- Nem rajtam kellett volna kísérletezned - közöltem vele.

- Hát ja. Amúgy hova indultál?

- Haza… - úgy hangzott, mintha kérdeztem volna. Nem voltam biztos benne, hogy a hotelt az otthonomnak nevezhetem. - Csak Catet kísértem el - szajkóztam a betanult szövegemet.

- Dehogyis! Nem valami cool egyedül savanyodni, úgyhogy nem engedlek - vigyorgott John. Nem egyedül, Ninával, akartam mondani.

- Már így is eleget foglalkoztatok velünk, nem gondolod?

- Hé, ennyire dühös vagy Edre? - vagy ennyire jó emberismerő, vagy hallgatózott, vagy csak véletlenül beletrafált a közepébe.

- Talán. Láttam az interjút - húztam el a számat.

- Ó, cool. Melyiket?

- Amelyikben azt ecsetelitek, hogy semmi időtök nem marad… randizni - kínos volt ezt felhozni, pont neki, mintha csak panaszkodnék, bár végtére is azt tettem.  

- Figyelj, épp ezért mondtuk. Fura lenne a rajongókkal úgy beszélgetni, hogy a csaj figyel minket. És tudod, semmi sem elképzelhetetlen - kacsintott rám, mire megfagyott a vér az ereimben. Ezt meg hogy értette? A lift megérkezett, az ajtó lassan kinyílt, majd be is csukódott, én meg nem mozdultam, csak bambán meredtem Johnra.

Hagytam, hogy elkönyvelje sikernek, hogy nem akadékoskodom még egy fél órát, és követtem őt. Fogalmam sincs, miért.

- Hol voltatok? - szívem szerint soha többet nem akartam volna hallani ezt a kérdést.

- Á, csak meg akart szökni - vont vállat John. Edward elindult felém a szoba végéből, de én gyorsan átmenekültem Cathleen mellé, és megpróbáltam beszélgetést kezdeményezni vele. A fürdőszobában valaki megnyitotta a csapot, és a zuhanyrózsából érkező hatalmas vízsugár az oldalamba csapódott, nem tudom, mennyi idő telt el, de az biztos, hogy teljesen eláztam, mire abbahagytuk a vízi csatát, és magamban bevallottam, hogy még élveztem is. A fiúk ragaszkodtak hozzá, hogy ők válasszák ki a kölcsönruháinkat, amíg megszárad a sajátunk.

A konyhában Edward mellé léptem, aki a vízforralóval bénázott, erre pedig rögtön felém fordult.  

- Helló! Jól áll ez a cucc - intett felém, mire csak megcsóváltam a fejemet.

- Kösz.

- Kérsz valamit? - kérdezte, miközben sikerült kiöntenie egy kis vizet a padlóra.

- Egy tea jó lenne. De megcsinálom magamnak.

- Ugyan már, egyedül is elintézem - legyintett Edward, később mégis besegítettem neki. A helyzet kissé feszült volt, meg sem próbáltam hálásnak mutatkozni, habár azt kellett volna tennem, mert igazán kivételes helyzetben vagyok, és én mégis úgy viselkedem, mintha ez nem számítana.

Elkészült a teám, lehuppantam Cat mellé, épp költözködésről tárgyaltak Johnnal, rosszat sejtettem, de nem szóltam semmit. Csak akkor köptem ki majdnem a forró italt, amikor Cat kijelentette, hogy rábólintott a meghívásra.

- Khöm… - krákogtam fulladozva.

- Paige is örül neki - fűzte tovább Cat, mire egy erősebb roham jött rám, a köhögéstől még a szemem is bekönnyezett.

- És Nina is - lihegtem zihálva.

- Igen, de azt mondta, hogy ő az eredeti szálláson marad majd - kistányér méretűre tágult szemekkel bámultam Catre.

 - Ezt mikor mondta?

- Felhívott, amíg te a folyosón voltál, még mikor megérkeztünk - adta meg a választ. - A te érdekedben - suttogta, hogy csak én halljam. Elhatároztam, hogy amint elmegyünk a fiúktól, azon nyomban kérdőre vonom őt, és Ninát.

Ezek után már alig vártam, hogy ténylegesen mehessünk,és amint végre szedelőzködni kezdtünk, a mosdóban hagyott holmimhoz igyekeztem, de Edward megállított.

- Nem mehetsz így vissza - utalt a vizes gúnyáimra.

- Hívunk taxit - hárítottam el az ügyetlen próbálkozásait. 

- Maradj ebben, a ruhád majd megszárad, és odaadom, ha megint találkozunk - ajánlotta mosolyogva Edward.

- Hát jó. Akkor köszönöm - biccentettem komolyságot erőltetve magamra. Hazafelé Catet már kezelésbe is vettem, alighogy becsukódott mögöttünk az ajtó.

- Mikor akartál szólni arról, hogy Ninával titokban szervezkedtek?  

- Mondom, hogy felhívott! És különben is csak estére megy oda, egész nap együtt fogunk lógni.

- Ennyi erővel maradhattunk volna az én tervemnél! - háborogtam.

- Annál maradtunk - védekezett Cat.

- Miért kell pont nekem… olyan kényelmetlen lenne… - összefüggéstelen mondandómat még én is nehezen értettem meg, nemhogy Cat.

A hotelbe érve felsprinteltem a szobánkba, feltéptem az ajtót, enyhe sokkot okozva ezzel a békésen gitározgató Ninának.

Rávetettem magamat az ágyra, és a fejemre húztam a párnát, tompítva a zajokat, de még így is hallottam, hogy Cat elregéli Ninának a történteket.

Észre sem vettem, hogy egy-két könnycsepp legördül az arcomon. Miért kínzom magamat feleslegesen? Miért nem állok ki keményen, és mondom meg mindenkinek, hogy mi bajom? Miért tartom magamban?

Képtelen lennék velük élni, anélkül, hogy ne árulnám el magamat valamivel. Kivéve, ha mostantól gyökeresen megváltozik a viselkedésem.

Megérett bennem az elhatározás, és eldöntöttem, hogy holnaptól kezdve távol tartom magamat a Jedwardtől.