6. fejezet

6. fejezet

Reggel erős fejfájással és hőemelkedéssel ébredtem, de az éjszaka folyamán többször is felkeltem egy-egy csomag zsebkendőért.

Nyöszörögve kikászálódtam az ágyból, és odacsoszogtam a tükörhöz. Amint megpillantottam magamat, rémülten hőköltem hátra. Kócos hajam hatalmas csomókban, ziláltan omlott a vállamra, az orrom kipirosodott, arról nem is beszélve, hogy a hangom is elment - erről akkor bizonyosodhattam meg, mikor megpróbáltam kifejezni abbéli felháborodásomat, hogy mennyire borzasztóan festek.

Világfájdalmas arckifejezéssel másztam vissza az ágyamba, miközben elátkoztam a múltkori kiruccanásunkat, mikor teljesen eláztunk. Biztosan akkor fáztam meg…

- Jó reggelt! - köszöntött vidáman Nina.

- Nekem nem olyan jó - krákogtam rekedten. - Beteg vagyok.

Nina megérintette a homlokomat, igazat adott nekem, azzal elvonult zuhanyozni. Egyedül maradtam Cattel, aki még mindig félálomban ücsörgött az asztalnál. Miután konstatáltam, hogy egyáltalán nem figyel rám, nem is elegyedtem vele beszédbe.

Az egész napot pihenéssel töltöttem, és minden bizonnyal az agyára mehettem a személyzetnek; húsz percenként kértem újabb és újabb bögre citromos teát, remélve, hogy ezzel a kúrával legalább hangomat visszanyerem.

Kicsivel később sokkal jobban éreztem magamat, így hát nem láttam értelmét, hogy a hotelben maradjak, és Catet egyedül küldjem el.

Egy gyors telefonhívás elintézése után, - melyből megtudtam, hogy fél nyolckor indulunk - tanácstalanul álltam meg a nyitott fedelű bőröndöm előtt, és egymás után hajigáltam ki a cuccokat a földre. Az egész szoba kész romhalmazzá változott, mire kiválasztottam egy tűrhető ruhát, (hiába, nem arra készültem, hogy a Jedwardnél teszem tiszteletemet) de még így is hamarabb lettem kész, mint Cat.  

A gyomrom görcsbe rándult, mikor minduntalan az előttem álló estére gondoltam, és arra, hogy mit fogunk csinálni.

Kicsit bizarrnak tűnt, hogy négyen körülülünk egy asztalt valamilyen puccos hotelben, és arról csevegünk, ami éppen az eszünkbe jut, vagy ha nem találunk normális témát, akkor kínos csöndben ücsörgünk. Bár kétlem, hogy John és Edward mellett ne lehetne elszórakozni valahogy.

- Mehetünk már? - kérdeztem türelmetlenül Cathleent, aki kegyesen engedélyezte, hogy elinduljunk. Búcsút vettünk Ninától, és leballagtunk a lépcsőn. Akkor léptünk ki az utcára, mikor begurult a szálloda elé egy fekete autó.

- Ez lenne az? - intettem a járgány felé.

- Biztos - bólogatott szaporán Cathleen. Miután jobban is meggyőződtünk arról, hogy a kocsi értünk jött, kinyitottam az ajtót, és oldalra billentett fejjel felmértem a helyzetet.

Szerencsére Edward ott ült, lazán elterpeszkedve a széles hátsó ülésen, jöttünkre egy kicsit feljebb tornászta magát. Megnyugtató volt az a tudat, hogy velünk tart, valamiért úgy képzeltem, hogy megadta a címet a sofőrnek, aki odavisz minket, onnantól pedig boldoguljunk magunktól.

Noha John hiányát és magát az autót nem tudtam mire vélni, mindenesetre jólesett, hogy Edward egy kis időre még a testvérétől is megvált, csakhogy odakísérhessen, mert eddig mindenhol elmondták, hogy állandóan együtt vannak.

- Hali! - köszöntem egy kissé félénken. Egyre nehezebb volt úgy tekinteni rá, mint egy átlagos emberre, hiszen nem volt az. - Ööö… remélem nem gond, hogy Cathleent is meghívtam…

- Ja, nem, dehogy! - szerencsére nekem nem kellett túl sokat megszólalnom, de ami egy kicsit feszélyezett, hogy még Cat is élénkebb volt, mint én. Hála az égnek, nem kocsikáztunk túl sokat, nagyjából tíz-tizenöt percet, és mikor már a hotelszoba előtt álltunk, úgy éreztem, legszívesebben elrohannék az ellenkező irányba.

Edward benyitott, és csak annyit fogtam fel, hogy nekik még nagyobb a lakosztályuk, mint nekünk (bár ez nem volt meglepő) de több időm már nem maradt, hogy bámészkodjak, mert megjelent John.

- Helló! - John először megölelt, és meglapogatta a hátamat, majd megragadva a karomat eltartott magától. - Te vagy Paige, ugye?

- Igen - bólogattam, mire John elengedett, de csak hogy oldalba bökhessen.

- Ed'ard egész sokat beszélt rólad, pedig általában nem szokott ilyesmiről.

Szívesen megkérdeztem volna, mit takar az "ilyesmi" de mivel Cat a hátam mögött várakozott, Edward pedig egyébként is már előre ment, ezért nem faggatóztam.

A bemutatkozás után bemasíroztunk a hatalmas nappaliba, onnan pedig át a konyhába - vagy étkezőbe - úgyhogy jobban körül tudtam nézni.

- Lányoké az elsőbbség - John kirántott két széket, Cattel helyet foglaltunk, Johnnal és Edwarddel szemben.

Meglepődtem, mert a beszélgetés zökkenőmentesen folyt, csak Cat egy idő múlva úgy döntött, átmegy riporterbe, mert az Eurovízióról kezdett el kérdezgetni.

- Az… - kezdte Edward, de John rögtön félbeszakította.

- Az Eurovízió nagyon szuper volt, annyira cool, hogy ott lehettünk kétszer is…

-  Igen, és mindenki nézte, és ez jó alkalom volt, hogy többen is megismerjenek… - vette át a szót Edward.

-  Igen, mindenki nézte, ami nagyon cool! - hangsúlyozta John. Rápillantottam Cathleenre, de ő csak Johnt figyelte. Mi a fene?

- Nem voltatok csalódottak, hogy nem nyertetek? - kérdeztem én is, csakhogy ne üljek csendben, mint egy rakás szerencsétlenség.

- Jó visszajelzéseket kaptunk, és mindenki azt mondta, hogy büszkék ránk. Kicsit furcsa lesz, hogy jövőre nem megyünk harmadszor is.

- Igen, de legalább felráztuk az estét. Nekünk volt az egyetlen szökőkutunk - mondta John, szinte már vártam, mikor teszi hozzá, hogy "cool".  

- Tényleg szuper volt - mosolygott Cathleen, mire John is visszavigyorgott rá. Úgy éreztem, a jelenlétemmel akadályozom a románc kialakulását, ugyanis azt már sikerült észrevennem, hogy nagyon bejönnek egymásnak. Úgyhogy tökéletesen szükségtelen, hogy én is itt üljek, mert most vagy maradok, és maguktól minden további nélkül elkezdenek dumálni, vagy elmenekülök, amíg van rá lehetőségem, és hagyom őket ismerkedni. Az utóbbi mellett döntöttem, úgyhogy megköszörültem a torkomat.

- Ehm, bocsi… merre van a mosdó? - mindenki felém fordult, mire elvörösödtem. Most komolyan, ilyen furcsa, hogy megtudakolom a vécé hollétét?

- Majd én megmutatom - pattant fel Edward John mellől.

- Oké, de siessetek vissza, mindjárt meghozzák a pizzát - kacsintott rám John, és folytatta a társalgást Cattel, aki alig észrevehetően kipirult.

Edward kivezetett a szobából, és megmutatta, merre találom a fürdőszobát, illedelmesen megköszöntem, azzal otthagytam.

Becsuktam az ajtót, és körülnéztem. Átlagos. Itt minden átlagos. Bár mire számítottam, egy óriási medencére? Tőlük ez is kitelne…

Alaposan megvizsgáltam a csempét, és mivel tisztának és száraznak találtam, lehuppantam a földre. Felhúztam a térdeimet, és lehunytam a szememet. Akármelyik pillanatban el tudtam volna aludni, de persze az bunkóság lett volna, hiszen Edward ismerkedni hívott el, erre én meg beszunyálok a vécében. Jól nézne ki…

Ettől függetlenül továbbra is ülve maradtam. Hiába küzdöttem az álmosság ellen, teljesen elnehezült a fejem, lélegzetvételem egyenletesbe váltott, de mielőtt ténylegesen belesüppedtem volna az öntudatlanságba, kinyílt az ajtó.

Meghallottam a nyikorgást, ettől kijózanodtam, és villámgyorsan felugrottam. Majdnem hátravágódtam a rémülettől, pedig a küszöbön csak Edward állt.

- Jesszus! - sóhajtottam fel, és igyekeztem stabilizálni a szívverésem.

- Majdnem - vigyorgott Edward, és becsukta az ajtót. - Tíz perce várunk rád, gondoltam megnézem, mit csinálsz.

- Nekem még egy percnek sem tűnt - mondtam, visszafojtva egy hatalmas ásítást. - Mi újság odakint?

- Már nem is akarsz visszajönni? - egyre közelebb jött, mélyen a szemembe nézve, így hiába fáradoztam, hogy megnyugodjak egy kicsit, csak még jobban dobogni kezdett a szívem.

- Á, nem. Jobb itt.

- Akkor nekem kell maradnom - mondta Edward, megfogta a csuklómat, és visszahúzott a padlóra.

- John és Cat nem fognak hiányolni? - nyögtem ki halkan.

- Nem hinném. Nagyon el vannak foglalva egymással.

Erre nem igazán tudtam mit mondani, csak bámultam Edwardre, aki még mindig nem engedett el. Egyszer csak arra eszméltem, hogy pár centivel megint közelebb ül hozzám, mint kéne. Aztán még közelebb….

Ekkor azonban a csengő élesen felcsörrent, Edward sóhajtva húzódott el tőlem.

- Biztos meghozták a kaját - azzal elvonult a bejárati ajtó felé. Egy ideig még szerencsétlenül toporogtam, de aztán én is kimentem a fürdőszobából, és visszatántorogtam Cathez és Johnhoz, akik éppen nagy egyetértésben röhögtek valamin.

Az sem kerülte el a figyelmemet, hogy közben John átült Cat mellé, az én helyemre, és a karját rátámasztotta a székre, így egészen olyan volt, mintha a barátnőmet ölelné át.

- Sziasztok!

- Szia! Azt hittük, elnyelt a vécé-szörny! - megbotránkozva meredtem Catre. Hogy tud ekkora hülyeséget kitalálni? John máris rossz hatással van rá…

- Ööö… csak kicsit… elfáradtam, és… - dadogtam pipacspiros arccal. Tökéletes végszó gyanánt, pont megérkezett Edward, négy dobozzal a kezében.

- Ja, majdnem elaludt - mondta nevetve.  

Legszívesebben rátapostam volna a lábára, de természetesen nem tettem semmi ilyesmit, csak dacosan összeszorítottam a számat, nehogy valamilyen gorombaság csússzon ki rajta.

Sértődötten ültem le Edward mellé, és elhatároztam, hogy innentől kezdve nem szólok semmit, és még csak az idióta pizzájukhoz sem nyúlok hozzá.

- Mi bajod? - nézett rám John az asztal túlsó végéből.

- Semmi, nem vagyok éhes - vontam vállat. És ez nagy hiba volt. John maga elé rántotta a dobozt, kikapott belőle egy szeletet, és hozzám vágta.

- Hé! - háborodtam fel, megragadtam a poharamat, és a tartalmát sikerült Catre loccsantanom, pedig eredetileg John volt a célpont. Ezek után kitört a kajacsata, és lassan az egész szoba paradicsomszószban úszott, a szőnyegbe pedig gombadarabok ragadtak.

- Na jó, elég, elég! - visítoztam, mikor már mindenem ragacsos volt a pizzától.

- Végre! Nem akartam én lenni az első, aki feladja - nevetett Edward. Fintorogva Cathleen felé fordultam, hogy lássam, mit szól ehhez a vérlázító szemtelenséghez, de neki és Johnnak is hűlt helye volt. Észre sem vettem, mikor tűntek el.

- Hová lettek? - kérdeztem értetlenkedve, de meg sem vártam a választ, elindultam előre.

- Paige! - Edward elkapta a kezemet, és megállított. Meghökkenve pislogtam rá. - Hagyjuk őket.

- Te tudsz valamit? - vontam fel a szemöldökömet.

- Szerintem Johnnak tetszik a barátnőd. Jobb ha nincs egyedül.

- Ezzel mire célzol? - szakítottam félbe.

- Arra, hogy kedvellek, és jó veled lenni - bökte ki Edward.

- És mi a biztosíték arra, hogy ez nem fog megváltozni? Lehet, hogy holnapra már eleged is lesz belőlem. A sztárok úgyis mindenre hamar ráunnak - mondtam keserűen. Valahogy nem tudtam örülni az iménti kijelentésének.

- Én nem vagyok ilyen. Egyáltalán nem változtam meg, csak mert híresek lettünk.

- Nem, nem tudom. Honnan is tudhatnám, mikor már az első pillanattól kezdve hazudtál?

- Nem hazudtam! Nem tehetek róla, hogy nem ismertél fel!

- Szóval az én hibám - állapítottam meg szárazon. - Inkább elmegyek, Mr. Híresség, oké?

- Ne, várj! - kicsörtettem az előszobába, és szembe találtam magamat Cattel, aki épp Johntól vett búcsút. Közben Edward is utolért, és lefékezett mellettem.

- Ideje mennünk - közöltem mogorván.

- Nem maradtok még egy kicsit? - kérdezte John.

- Kösz, de nem - ábrándítottam ki meglehetősen faragatlan stílusban. Fogalmam sem volt, min húztam fel tulajdonképpen magamat, de ha egyszer már benne voltam a hisztizésben, nem számított semmi, még ha a múlt homályába veszett az eredeti probléma. Most igazából semmi alapja nem volt.

- Ne hívjak egy taxit? - szólt közbe Edward.

- Nem kell - torkolltam le. - Cat, gyerünk már!

- Egy perc, mindjárt megyek én is.

- Oké, akkor én lent várlak. Sziasztok! - vetettem oda, és kicsattogtam a folyosóra. Lefutottam a lépcsőn, minél hamarabb kint akartam lenni. A hűvös levegő megnyugtatott, és már tényleg nem értettem, miért mondtam azt, amit. Zaklatottan járkáltam fel-alá, éppen azon elmélkedtem, hogy vissza kéne mennem, bocsánatot kérni, de ekkor valaki megérintette a vállamat, és az illető maga felé fordított. Edward volt az.

- Cathleen nem jön még, ugye?

- Nem. Túlságosan leragadt Johnnál - mosolygott rám Edward. Mintha fel sem idegesítettem volna.

- Szuper - sóhajtottam fel lemondóan. - Akkor hazamegyek egyedül.

- Elkísérlek - jelentette ki Edward. Hangjából leszűrtem, hogy felesleges vitatkoznom vele, így hát beleegyezően bólintottam. Zsebembe süllyesztettem a kezemet, és lassan lépegetve elindultam előre. Még romantikus is lett volna az esti séta, ha nem emészt a bűntudat, ezer és ezer bocsánatkérő szöveget megfogalmaztam, de egyiket sem találtam túl jónak. Végül kinyögtem a legegyszerűbbet, ami csak az eszembe juthatott.

- Sajnálom, nem akartam ennyire felkapni a vizet, csak nem tudom, hogy mégis mit tervezel, és…

- Akkor lenne kedved valamelyik nap eljönni velem valahová?

- Hát… végül is… persze - egyeztem bele tétovázva. - És hová gondoltad?

- Titok.

- Mit akarsz csinálni? - faggatóztam továbbra is kitartóan.

- Meggyőzlek - adta a tudtomra, ebből az egy szóból pedig nem sok minden derült ki.

Hazáig egyszerű témákról csevegtünk, egyszerűen nem bírtam szabadulni a rossz érzéstől, hogy valamit nagyon elrontottam kettőnk - egyébként is zűrös-kapcsolatában.

Edward úgy viselkedett velem, mintha csak a haverja lennék, egy nagyon jó cimborája. Ez pedig nem jelentett jót.

Túl hamar véget ért a séta, valamiért sejtettem, hogy Cat nem várható haza mostanában.

- Jó éjszakát! - mosolyodott el Edward, és megpuszilta a szám sarkát. A vérnyomásom rögtön az egekbe szökkent, vörös fejjel bámultam a cipőmet, képtelen voltam értelmesen beszélni.

- Ne-neked is - makogtam zavartan, és mivel a földet fixíroztam, nem láthattam, hogy Edward mikor ment el, de az tény és való, hogy még sokáig állhattam a hotel bejárata előtt távozása után.

De aztán elkezdtem tüsszögni, és mivel nem akartam megint megbetegedni, gyorsan bemenekültem a kellemes légkörű épületbe. Nina már aludt, így én próbáltam nem nagy zajt csapni. Átöltöztem, és már le is dőltem az ágyra, és mély álomba merültem.

5. fejezet

5. fejezet

Másnap alig akartam kikászálódni az ágyból, fájt a fejem, és semmi kedvem nem volt a naphoz.

Legszívesebben a fejemre húztam volna takarót, és visszaaludtam volna, de sajnos erre nem volt lehetőségem, Cat izgatottan közölte, hogy valamilyen felvonulás-szerűség lesz a főtéren, azonnal oda kell mennünk, így hát kelletlenül felöltöztem, és követtem őket. Pár méterrel lemaradva sétálgattam utánuk, miközben azon gondolkoztam, hogyan tudnék meglépni, de úgy tűnt, mintha Cat megsejtette volna, mit tervezek, ezért megragadta a csuklómat, és maga után rángatott.

Útközben elkapott minket a vihar (miért nem lepődök meg?) és mire odaértünk a helyszínre, az egész rendezvényt elmosta az eső.

- Húha! Tényleg nagyon szuper - vigyorogtam kárörvendően, látva Cathleen csalódottságát.

- Nem ülünk be valahová? - kérdezte Nina, és kicsavarta a ruhájából a vizet.

- De, mehetünk - vont vállat Cat elszontyolodva. - Ott egy kávézó - mutatott előre.

Mivel amúgy is eláztunk, nem tartottuk fontosnak, hogy siessünk, úgyhogy ráérősen sétáltunk az épület felé.

Bent fullasztó meleg fogadott minket, de még így is jobb volt, mint a kinti nyirkos levegő, ráadásul rögtön találtunk maguknak egy szabad asztalt, pont az ajtó mellett.

Leadtuk a rendelést, és amíg vártuk, hogy kihozzák a teát meg a két forró csokit, beszélgettünk. Cat és Nina kitartóan faggattak Edwardről, mindent tudni akartak róla, fanyalogva válaszolgattam a kérdéseikre.

- Már itt is vagyok! - rikkantotta a jókedvű pincérnő, és lefékezett az asztalunknál, épp amikor a vallatás legkínosabb pontjához érkeztünk (tényleg megcsókolt?) nagy lendülettel levágta Nina és Cat elé a két bögrét, a csoki kifröccsent, de ez még a jobbik eset volt, mert mikor átlejtett az asztal túloldalára, hozzám, megcsúszott, és kiborította a forró teát, egyenesen rám.

- Sssz, aú! - kiáltottam fel panaszosan. A tea végigömlött a pólómon, és a nadrágomra is jutott belőle, de ez nem sokat számított, mert már amúgy is vizes voltam. Szerencsére nem keletkezett égési sérülés, úgyhogy a meglepetés erejével járó rémületet hamar kihevertem, és kaptam még egy csészével, de azért fizetni sem kellett.

- Hány óra van? - kérdeztem kissé idegesen, mikor kiléptünk a - még mindig - szakadó esőbe, és rohanni kezdtünk a hotel felé.

- Ne aggódj, Rómeó nem fog késni - mondta Nina, mire teljesen elvörösödtem.

- Nem szállhatnánk le a témáról? - morogtam bosszúsan.

- De ha egyszer olyan jól összeilletek - nevetett Cathleen, és oldalba bökött. Erre már nem kívántam reagálni, ezért megelőztem őket, de túl gyorsan fordultam be a sarkon, elcsúsztam, elvágódtam a földön, és egyenesen egy sártócsában landoltam.

Igyekeztem gyorsan felállni, de két sikertelen próbálkozás után inkább megvártam, amíg Nináék is beérnek, hátha kedvük szottyanna segíteni. Miután Nina felhúzott a földről - közben őt is majdnem lerántottam a latyakba- már óvatosabban közlekedtem. Csak akkor könnyebbültem meg, amikor feltűnt előttem a szálloda.

A szobánkba érve elsőként stoppoltam le a fürdőszobát, és miután megfürödtem, elégedetten tértem vissza barátnőim közé, akik kicsit mérgesen néztek rám, mert megint túl sokáig voltam bent. Pedig én egyszerűen csak szeretem a meleg vizet folyatni magamra, különben is, ilyenkor jutnak az eszembe a legjobb dolgok. És most mindenképpen muszáj, hogy sikerüljön, amit elterveztem.

- Legyél vele kedves - tanácsolta Nina.

- De azért ne nagyon tapadj rá! - okított ki Cathleen. Ekkor megcsörrent a telefonom, a szüleim hívtak, megtudakolni, hogy telt a mai napom, és mit fogok még csinálni.

- És jól érzed magad? - kérdezte anya.

- Persze, nagyon! Kár, hogy nemsokára haza kell mennem - próbálkozik az ember, elvégre miért ne maradhatnék? Nemsokára tizennyolc éves leszek (jó, még másfél hónap, de akkor is…) igazán jogom van eldönteni, hogy mit csináljak. Szerintem.

- Azért még addig van egy kis idő - szólt közbe apa derűsen. Vagyis nem tudnak a hírről. Nem baj. Jobb is így. - A bátyád szeretne beszélni veled!

Louis! Mi van, ha ő értesült róla? És elmondja anyáéknak? Azonnal haza fognak vinni, és még azt sem hagyják majd, hogy megmagyarázzam a dolgokat. Hiába, amilyen beszűkült látókörűek…

- Szia, Paige!

- Ööö… helló, Louis!

- Hogy vagy, hugicám? - pfuj, milyen álszent… - Üres nélküled a ház. Már megszoktam, hogy gyűlölködve nézel rám - Louis felnevetett, én pedig erőltetetten felvihogtam. Nem értettem, miért beszél velem ilyen… kedvesen. Talán kedvel? Ha ez így van, akkor még jól is kijöhetek ebből az egészből, elvégre ha ő kiáll mellettem, anyáék mindent megengednek nekem.

- Ugyan már! Én nem néztem rád soha gyűlölködve, csak bizalmatlan voltam, de végül is neked köszönhetem, hogy most itt lehetek. Mikor anyáékra rájött az öt perc, és kitalálták, hogy mégsem mehetek, akkor te győzted meg őket. Úgyhogy nagyon köszönöm! - na jó, ez nekem nem megy. Egyáltalán nem vagyok ennyire hálás.

Viszont Louis hiúságának jólesett, hogy dicsérik, így ő kegyesen megjegyezte, hogy "nincs mit".

-  Egy évet igazán rászánhatnék az utazgatásra, mielőtt egyetemre megyek, vagy ilyesmi… - színpadiasan felsóhajtottam. - De nem is untatlak téged ilyesmivel…

- Ó, nem untatsz! - vágta rá Louis. - Egy kicsit már elegem van Londonból. Nem való hozzám, hogy egy helyen maradjak sokáig. Már szinte rosszul vagyok a piros buszoktól. Lehet, hogy nekem is el kéne néznem Írországba. Talán anyáékat is rá tudom beszélni, hogy maradhass még egy kicsit, azzal a feltétellel, hogy vigyázok rád! - azt csak hiszed…

- Tényleg? - kiáltottam fel, és igyekeztem minél több elragadtatást és boldogságot csempészni a hangomba. - Megtennéd? Nagyon szeretnék itt maradni! És nemsokára úgyis nagykorú leszek - tettem hozzá nagyképűen. Ezzel azt akartam jelezni, hogy nem muszáj neki végleg maradnia, csak addig, amíg szükséges, és anyáék elvárják. De Louis nem vette a lapot.

- Persze, persze! - hagyta rám egykedvűen. - Nem gondolod, hogy nagyszerű lenne, ha együtt bejárnánk az országot? Majd beszélek is ez ügyben apával meg anyával! Na szia!

Azzal letette a telefont. Meglepődve huppantam le az ágyra. Milyen gyorsan pörögnek az események.

- Mit mondtak a szüleid? - kérdezte Cat.

- Á, semmi, szokásos - úgy gondoltam, amíg semmi sem biztos, addig nem fogok feleslegesen beszélni. Ezek után Cat emlékeztetett, hogy mennem kéne, én pedig rémülten pattantam fel.

Mióta itt vagyunk, teljesen elvesztettem az időérzékemet…

Képtelen voltam úgy tekinteni Edwardre, mint eddig. Mégis muszáj volt, nem ronthattam rá, mint egy őrült fanatikus. Végig a közelben maradtunk, így legalább azzal nyugtattam magamat, ha mellékvágányra fut a társalgás, akkor visszamenekülhetek Cat és Nina közé.

Egy darabig még sikerült folyékonyan beszélnem, de amikor arra eszméltem, hogy a hotel bejáratánál ott áll ellőttem, és pár centi választ el tőle, hirtelen üres lett az agyam, nem gondoltam semmire, csak néztem Edward zöld szemeit.

De amikor valami szemből felvillant, gyorsan kijózanodtam, és megállapítottam, hogy ismét lefotóztak.

- Jaj, ne… - fújtam ki a levegőt, mire Edward hátranézett.

- Gyere, menjünk innen - megfogta a kezemet, és maga után húzott.

- Nem akarsz feljönni? - igaz, már elsütöttem ezt egyszer, de pillanatnyilag túl feltűnő lett volna, ha tovább sétálgatunk, másrészt pedig ismét csepergett az eső.

- Ööö, ha nem zavarok - vont vállat Edward.

- Dehogyis! - vágtam rá gyorsan. - Szerintem Cat és Nina fent vannak - tettem hozzá félhangosan.

- Cool - a lépcsőt választottuk, gyorsabban felértünk, mintha vártunk volna a liftre, Cathleen és Nina éppen filmeztek, mikor beléptünk a szobába, Cat döbbenten felkiáltott.

Az elkövetkezendő fél órában teljesen normálisan viselkedtek, mindketten udvariasak voltak, kedvesek, beszédesek és érdeklődők - már amennyire Edwardtől szóhoz jutottak.

Aztán Edwardnek mennie kellett, én pedig kikísértem őt, Nina és Cat lelkesen integettek utánunk.

A kijáratnál, még egyszer megcsókolt, ez még mindig szokatlan volt, hiszen nem teljesen tudtam megemészteni a történteket. Néha azon kaptam magamat, hogy várom, mikor ébredek fel. Elég merészeket szoktam álmodni.

- Ezek után neked is találkoznod kell Johnnal - közölte velem, miután elhúzódott tőlem. Mi van?!

- Tényleg? Beszéltél neki rólam?

- Aha, tudod, mindent elmondunk egymásnak - újságolta el vidáman. - Szóval már eléggé kíváncsi rád.

- És… - nyeltem egyet.

- Hé, jól vagy?

- Persze - mosolyodtam el, valójában azonban eléggé megrettentem, csak nem akartam túlságosan tiltakozni, és mindenféle kifogást felhozni, mert azzal talán megbántottam volna őt. Mégis csak az ikertestvéréről van szó. - Csak fogalmam sincs, hogy mit szól hozzám.

- Ja, emiatt ne aggódj! Tuti kedvelni fog.

- Remélem - a gombóc még mindig nem tűnt el a torkomból.

- Tuti - ismételte meg Edward.  - Majd holnap… nem… azután… érted jövök, oké?

- Rendben. Jönnek érted? - tereltem el a témát.

- Nem, hívtam egy taxit - türelmesen várakoztam vele, majd mihelyst elköszöntünk egymástól, lefagyott a mosoly az arcomról.

Elképzelésem sincs, milyen lesz Johnnal találkozni, hiába van még egy kis időm, félek. Mármint, nem konkrétan tőle, de lehet, hogy antipatikusnak tart majd…

- Cat, el kell kísérned! - csaptam bele a mondanivalómba, amint bevágtam az ajtót magam után.  

- Hova? - hökkent meg Cat. Elmagyaráztam neki a helyzetet, nem kellett annyit könyörögni - röpke huszonöt perc elegendőnek bizonyult - így már sokkal nyugodtabban aludtam el, azzal biztatva magamat, hogy nem kell semmi miatt aggódnom.

4. fejezet

Oké, szóval nem tudom, olvassa-e egyáltalán valaki - mert nem úgy tűnik, mintha olvasnák xD 
De azért felteszem (még ha elég nagy is az érdeklődés hiánya) 

4. fejezet

Újabb reggel… és ma ismét találkozni fogok Edwarddel. Már alig várom… Ehhez hasonló, vidám gondolatokkal ébredtem, és gyorsan kipattantam az ágyból. Hiperaktívan körberohantam a szobát, ezzel elérve, hogy Nina és Cat felébredjenek, de meg sem hallva reklamálásukat, szétrántottam a függönyt, és kinyitottam az ablakot.

Míg barátnőim ébredeztek, addig elvégeztem a szokásos teendőket - zuhanyzás, fogmosás - aztán visszaszökdécseltem, és hosszas keresgélés után megtalálva a telefonomat, felmentem a netre. Kíváncsi voltam, történt-e valami érdekes a nagyvilágban, de mivel semmilyen új hírt nem közöltek le, unalmamban megnéztem a Jedward twitter üzeneteit.

A legutóbbi bejegyzés tegnapi volt, meg egyébként sem nézegettem sokáig, éppen csak azt szűrtem le, hogy két mondat közé beszúrták, hogy valamelyikük "találkozott egy klassz lánnyal".  

Biztosan egy rajongó - gondoltam magamban. Én miért nem vagyok ilyen szerencsés? Ez a gondolat éppen csak átfutott az agyamon, de nem is érdekelt annyira - pillanatnyilag tökéletesen megelégedtem az események alakulásával.

- Cat, Nina, felkelni! - áthajítottam egy párnát Ninához, de nem céloztam elég pontosan, ezért leesett a földre, még csak nem is súrolta Nina fejét. Kívánságom végül teljesült, bár Cat úgy nézett ki, mint aki állva is el tudna aludni, Nina szemei pedig egy kicsit kidülledtek, nyilván a tegnap esti portyázás miatt. - Ti akartatok fennmaradni hajnalig - bölcselkedtem, de senkit sem érdekelt az okoskodásom.

Tízkor bekopogott a személyzet egyik tagja, meghozták a reggelit. Nina éppen a hobbijának hódolt, én meg egyszerűen csak lusta voltam, úgyhogy Cat nyitott ajtót, átvette a tálcát a felszolgálótól, és óvatosan egyensúlyozva belépegetett a szoba közepére.

- Fellökhetlek? - vigyorogtam rá, de Cat nem volt vevő kicsit sem vicces poénomra, egy lesújtó pillantás kíséretében lepakolt mindent az asztalra. Amíg a tányérokat és evőeszközöket rendezgette, addig én kitöltöttem mindenkinek a friss tejet.

- Nina, gyere! - szólt rá Cat a sarokban magányosan gitározgató barátnőnkre.

- Hagyd, most úgysem figyel - legyintettem lemondóan. Már mindannyian megszoktuk, hogy ilyenkor jobb őt nem zavarni, de Cathleen néha még mindig tett egy-két kósza kísérletet.

Mivel most sem érkezett válasz, csak ketten ültünk asztalhoz.

- Mit terveztél mára? - kérdeztem, miközben vettem egy szelet kenyeret.

- Elmegyek egy-két múzeumba - jött az elcsüggesztő válasz.

- Múzeumba? Halálra akarod unni magadat? - színpadiasan felsóhajtottam, és megcsóváltam a fejemet ezzel egy időben pedig belekönyököltem az eperlekvárba.

- De miért? Ti is eljöhetnétek, biztosan tök jó! - tért vissza Cat a félbehagyott témához, miután jót derült rajtam.

- Nina úgyis gitározni fog. Tudod, bemutatja a legújabb szerzeményét - emlékeztettem őt. Fogalmam sem volt, Nina hogy képes ilyen hamar új dalokat gyártani, mindenesetre csodáltam ezt a tulajdonságát.

- És te? Megint azzal a sráccal találkozol?

- Öhm… ja - éreztem, hogy elpirulok, zavaromban elfordultam, és kinéztem az ablakon.

- Mikor találkozhatunk vele? - szállt be a társalgásba Nina. - Eddig még csak távolról láttuk, és annyit tudunk róla, hogy Edward a neve.

- Te jó ég! - kiáltott fel hirtelen Cat, és hitetlenkedve nézett rám, kezéből pedig kiesett az aznapi újság, melyet a reggelivel együtt kaptunk meg.

- Mi az, mit olvastál? - hajoltam le a magazinért kíváncsian. Az első, amit megláttam, egy kép volt, méghozzá rólam és Edwardről. A vastagon szedett alcímet elolvasva kis híján lefordultam a székről; Edward Grimes megtalálta a szerelmet

- Ez mi?! - nyögtem ki fulladozva.

- Engem is érdekelne - válaszolta Cat megdöbbenve.

Gyorsan olvasni kezdtem a szöveget, közben végig azt hajtogattam magamban, hogy "ez nem lehet igaz". 

Edward Grimes (20) talán nem nyert az idei Eurovízión, de mindenképpen megtalálta a boldogságot, már napok óta látták az eddig ismeretlen lánnyal, bár a rajongói fórumokon nem jósolnak hosszú jövőt a fiataloknak, úgy tűnik, nincs igazuk, a fiatalabb Grimes egyik nyilatkozatából kiderült, hogy komolyak a szándékai - bár a nyilvánosság előtt még nem vállalták fel a kapcsolatukat.

- Mekkora idióta vagyok! - felpattantam, a nagy lendülettől még a székemet is felborítottam, de ügyet sem vetettem rá, dühösen járkálni kezdtem fel-alá. - A francba! - idegesen levágtam az újságot az asztalra, a kenyérszeletek közé. Cathleen riadtan hőkölt hátra, és még Nina is abbahagyta a gitározást.

- Napok óta ott volt előttem… és nem esett le! Pedig még gondoltam is, hogy "jé, milyen ismerős"!

- Paige, nyugi! - csitított Cat, de válaszra sem méltattam, folytattam az őrjöngést.

- NEKEM nem tűnt fel, de az újságírónak gond nélkül sikerült megállapítania, hogy ki Ő! - egyre magasabb frekvencián ordítoztam, lassan már a delfinekkel és denevérekkel is eltársaloghattam volna.

- Miért, mi történt? - szólt közbe bátortalanul Nina.

- Á, semmi különös, csak lejárattam magamat Edward Grimes előtt! - horkantam fel.

- Öööö….? - Nina segélykérően pillantott Catre, aki némán átnyújtotta neki a napilapot. Nina hamar elolvasta, aztán legnagyobb meglepetésemre halványan elmosolyodott.

- De jó!

Hirtelen ötlettől vezérelve kiragadtam Nina kezéből a sokat emlegetett újságot, és a lányok felé tartottam.

- Ti megismertétek volna… így? Őszintén!

- Hát… - Cat és Nina összenéztek, csalódott sóhajjal huppantam le az ágyamra.

- Nagyszerű, akkor csak én vagyok ilyen kretén. Remek.

- Ugyan már! Nyugodj meg, és lépj túl rajta! - lépjek túl rajta, lépjek túl rajta… könnyű azt mondani. Én vallom magamat nagy rajongónak? Évek óta arra vártam, hogy találkozhassak Velük, erre az utóbbi napokban ez az álmom valóra vált. Épp csak nem tudtam róla.

Uhh… de béna vagyok, te jó ég!

Az arcomat a tenyerembe temettem, és azon gondolkoztam, hogy elmenjek-e a találkozóra Edwarddel, vagy mondjam le. Végül úgy döntöttem, hogy ezt tisztázni kell, tettre készen felugrottam az ágyról, felhúztam a cipőmet, és kirohantam a szobából.

Azt hittem, tele lesz az épület fotósokkal, hogy újabb képeket készítsenek, elvégre nagyon megünneplendő eseménynek számít, hogy végre megtudtam az igazságot. Ezt igazán meg kéne örökíteni néhány fényképpel vagy videóval…

Elé trappoltam, és mielőtt megszólalhatott volna, rögtön letámadtam.

- Te meg hogyhogy itt vagy? Nem kéne mondjuk… valamelyik koncerteden lenned?

- Paige, el akartam mondani…

- Ha annyira akartad volna, már rég megtetted volna, arra ugyanis rájöhettél, hogy elég lassú a felfogásom! Komolyan, nem is értem, hogy lehettem ennyire… ostoba?!

Edward szólásra nyitotta a száját, de közbevágtam:

- És mondd csak, legalább élvezted? Jót röhögtél rajtam, mi? Remélem, okoztam pár kellemes percet a marhaságaimmal!

- Tényleg el akartam mondani! De…

- De?!

- Jó volt végre úgy beszélni egy lánnyal, hogy nemcsak aláírást akart!

- És miből gondoltad, hogy én nem akarok kérni tőled? Minek szólítottál meg? Vagy miért hívtál el bárhová is? Gondoltad, hogy itt egy hülye liba, aki nem ismer fel?

- Nem, eszembe se jutott!

- Ó, igazán?

- Örültem, hogy legalább nálad bevágódtam, anélkül, hogy tudtad volna, ki vagyok!

Erre nem tudtam mit mondani, csak bámultam magam elé, miközben folyamatosan kattogott az agyam.

Miért jött oda hozzám már az első napon? Mi lett volna akkor, ha rögtön felismerem, és elkezdek sikítozni meg ájuldozni a nyílt utcán? Soha többet nem látom? Miért akart velem találkozni, azok után, hogy olyan nagy hévvel ömlengtem neki a Jedwardről?

Nyilván sejtette, hogy egyszer (még ha nem is magamtól) de rájövök az igazságra. Mégis újra meg újra elhívott, és találkozni akart velem. De miért?

Ezt az egyet nem értettem. Felrémlett előttem, amikor véget ért a koncert, és utánam jött. Akkor csak annyit állapítottam meg, hogy kicsit zilált a külseje; talán azért, mert hozzám sietett?

Ő ajánlotta ezt a szállodát is. Ha nem mondja, az utcán csöveznénk, vagy egy lepusztult apartmanban nyomorognánk.

Gond nélkül megadta a telefonszámát, ezt is furcsának találtam, de azért elégtétellel töltött el.

És az a beírás a közösségi oldalon? Vajon ő írta? Vagy ne is reménykedjek? Mennyi az esélye annak, hogy "klassznak" tart?

Végre abbahagytam a cipőm fixírozását, és felpillantottam, egyenesen Edward zöld szemeibe. Nagyot dobbant a szívem, ökölbe szorítottam a kezemet, hogy fékezzem a remegését.

- Na és… az újság? - kérdeztem rekedten. - Azt írták, hogy járunk.

- Figyelj, engem nem zavar, simán kimagyarázhatjuk, ha gondolod.

Előrehajoltam, és gyorsan, hogy ne is tudjam végiggondolni, mit teszek, beletúrtam a hajába. Visszaléptem egyet, és a szemeimet kidüllesztve végigmértem, miközben folyamatosan magamat korholtam.

Úgy éreztem, mintha pofon csaptak volna, egy kicsit megszédültem, és egy pillanatra minden elhomályosodott. Aztán ismét kitisztult a látásom, és újabb szitkokat találtam ki.

Hogy nem vettem észre?! Ezt csak az nem látja, aki vak! A következő gondolatom azonban izgalommal töltött el, és nem bírtam megállni, hogy el ne vigyorodjak. Edward Grimes megcsókolt, és többször is elhívott randira! És reggel még azt gondoltam, hogy én biztos nem lehetek ilyen mázlista…

De olyan hülyén viselkedtem! Nekiálltam ordítozni, mikor más tuti nem így reagált volna a helyemben… Ahelyett, hogy örülnék, még itt pattogok…

Gyorsan rendbe kell hoznom a dolgot, mielőtt végleg kiábrándulna belőlem.

- Én… nagyon sajnálom… nem kellett volna… - dadogtam zavartan, és lázasan kutattam a megfelelő szavak után.

- Semmi baj, tényleg elmondhattam volna... - "ha már te nem veszed észre", mi? Csodás…

- Találkozunk még? - ezt miért mondtam?! Akármi más jó lett volna, de ez a megalázkodás… most következik az udvarias "nem"…

- Holnap Johnnal interjúra kell mennünk, de utána ráérek.

- Aha… szuper. Jó volna összefutni… még… valamikor…

- Ötkor, itt?

- Ööö, oké - vágtam rá megilletődve, hogy még ezek után is akar találkozni velem. Vagy csak annyira illedelmes, hogy lassan akar lekoptatni.

- Na jó, valószínűleg már feltűnhetett a többieknek, hogy leléptem, úgyhogy mennem kell.

- Mi… micsoda? - hökkentem meg. - Csak most jöttél!

- Igen, de most közbejött egy-két dolog, és most nem akartam lemondani, szóval csak egy percre ugrottam be. De majd felhívlak - nem győzött meg teljes mértékben. És igazából fogalmam sincs arról, miért kéne felhívnia. Ezek után a helyében nem kötelessége tovább beszélgetnünk, vagy ilyesmi.

Kissé csalódottan vonultam vissza barátnőimhez, miközben azon elmélkedtem, hogy ez a beszélgetés jobban is elsülhetett volna. Két megoldás közül választhattam: az első, hogy úgy teszek, mintha semmit sem tudnék. De akkor meg egy kőkorszaki őskövületnek hitt volna, aki annyira ostoba az elektronikai cikkekhez, hogy nem olvas újságot, nem használja a számítógépet, nem tévézik, és nem hallgat rádiót. Helyette a bunkóját ütögeti a fejéhez - gondoltam gúnyosan.

Második tipp: kicsit finomabban közlöm vele, hogy már tudom, ki ő. Például azzal kezdem, hogy: szia! Egyébként mindent tudok. Neked nem baj, hogy azt hiszik, hogy járunk? Mert engem nem zavar. Sőt. Mivel eléggé kedvellek, és jól érzem magamat veled, ezért még örülök is neki.

Még mindig jobb, mint amit ma előadtam neki. Kész komédia.

Letörten nyitottam be a szobába, Nina és Cat éppen hülyültek, valamilyen bulis számot hallgattak, és össze-vissza pattogtak az ágyon. Amint megláttak, lehalkították a rádiót, és várakozva néztek rám.

- Na, mi volt? - ez a burkolt formája annak, hogy "miért értél vissza ilyen hamar?".

Még mindig letaglózva számoltam be a történésekről dióhéjban.

- De azért ez nem semmi - mondta Nina, Cat egyetértően bólogatott.

- Tök mindegy, mert mindent elrontottam - kétségbeesetten gondoltam vissza az előző napokra. Amikor még fogalmam sem volt semmiről, ő egyszerűen csak Edward volt, és a zuhogó esőben ugráltunk, és olyan jó volt átölelni, ott állni mellette, a közvetlen közelében, most meg olyan messze van… minden az én hibám. Miért háborodtam fel ennyire?!

A kép az újságban pedig egész tűrhető.  Az egyetlen vigaszom, és támaszom, mert ez biztosít arról, hogy Edward Grimes valóban randizni hívott, és megcsókolt.

Kedvem lett volna a saját fejemen taposni, de mivel ez képtelenség volt, fájdalmas képpel Ninához fordultam.

- Lőjetek le!

- Jaj, Paige! - Nina féloldalasan átölelt, és megpaskolta a hátamat. Cat a másik oldalról karolt át, nem értettem, miért ilyen kedvesek. Minimum egyet kéne érteniük velem, és rám förmedni, hogy ezt most jól eltoltam. Mindenesetre megteszem ugyanezt magamtól is.

- Nézzünk meg egy filmet! - nyögtem elkeseredetten.

- Milyet? - pattant fel mellőlem Cathleen, és odaugrott a csomagjaihoz. Elképedve néztem, ahogy kipakol egy csomó filmet a táskájából, hangosan felolvasta mindegyiknek a címét, és röviden elmagyarázta, miről szól. Mikor kiválasztottunk egy vígjáték műfajú(nak szánt) alkotást, külön probléma volt beüzemelni a videó lejátszót. De azért sikerült, együttes erővel megoldottuk, aztán letelepedtünk a földre, egy-egy párnával fölszerelkezve, és elindítottuk a filmet.

Alig tudtam nevetni a száraz poénokon, az igazán vicces részeket pedig szintén olyan unottan néztem, mint a sablonos képkockákat. Egyszerűen nem kötött le, egyfolytában magamat hibáztattam, és megpróbáltam kiötölni egy jó stratégiát holnapra. Mert most minden ezen múlik, hogy sikerül-e elfelejtetnem a mai ballépésemet. Mikor vége lett a filmnek, már kész volt a tervem.