6. fejezet
Reggel erős fejfájással és hőemelkedéssel ébredtem, de az
éjszaka folyamán többször is felkeltem egy-egy csomag zsebkendőért.
Nyöszörögve kikászálódtam az ágyból, és odacsoszogtam a
tükörhöz. Amint megpillantottam magamat, rémülten hőköltem hátra. Kócos hajam
hatalmas csomókban, ziláltan omlott a vállamra, az orrom kipirosodott, arról
nem is beszélve, hogy a hangom is elment - erről akkor bizonyosodhattam meg,
mikor megpróbáltam kifejezni abbéli felháborodásomat, hogy mennyire borzasztóan
festek.
Világfájdalmas arckifejezéssel másztam vissza az ágyamba,
miközben elátkoztam a múltkori kiruccanásunkat, mikor teljesen eláztunk.
Biztosan akkor fáztam meg…
- Jó reggelt! - köszöntött vidáman Nina.
- Nekem nem olyan jó - krákogtam rekedten. - Beteg
vagyok.
Nina megérintette a homlokomat, igazat adott nekem, azzal
elvonult zuhanyozni. Egyedül maradtam Cattel, aki még mindig félálomban
ücsörgött az asztalnál. Miután konstatáltam, hogy egyáltalán nem figyel rám,
nem is elegyedtem vele beszédbe.
Az egész napot pihenéssel töltöttem, és minden bizonnyal
az agyára mehettem a személyzetnek; húsz percenként kértem újabb és újabb bögre
citromos teát, remélve, hogy ezzel a kúrával legalább hangomat visszanyerem.
Kicsivel később sokkal jobban éreztem magamat, így hát
nem láttam értelmét, hogy a hotelben maradjak, és Catet egyedül küldjem el.
Egy gyors telefonhívás elintézése után, - melyből
megtudtam, hogy fél nyolckor indulunk - tanácstalanul álltam meg a nyitott
fedelű bőröndöm előtt, és egymás után hajigáltam ki a cuccokat a földre. Az
egész szoba kész romhalmazzá változott, mire kiválasztottam egy tűrhető ruhát,
(hiába, nem arra készültem, hogy a Jedwardnél teszem tiszteletemet) de még így
is hamarabb lettem kész, mint Cat.
A gyomrom görcsbe rándult, mikor minduntalan az előttem
álló estére gondoltam, és arra, hogy mit fogunk csinálni.
Kicsit bizarrnak tűnt, hogy négyen körülülünk egy asztalt
valamilyen puccos hotelben, és arról csevegünk, ami éppen az eszünkbe jut, vagy
ha nem találunk normális témát, akkor kínos csöndben ücsörgünk. Bár kétlem,
hogy John és Edward mellett ne lehetne elszórakozni valahogy.
- Mehetünk már? - kérdeztem türelmetlenül Cathleent, aki
kegyesen engedélyezte, hogy elinduljunk. Búcsút vettünk Ninától, és
leballagtunk a lépcsőn. Akkor léptünk ki az utcára, mikor begurult a szálloda
elé egy fekete autó.
- Ez lenne az? - intettem a járgány felé.
- Biztos - bólogatott szaporán Cathleen. Miután jobban is
meggyőződtünk arról, hogy a kocsi értünk jött, kinyitottam az ajtót, és oldalra
billentett fejjel felmértem a helyzetet.
Szerencsére Edward ott ült, lazán elterpeszkedve a széles
hátsó ülésen, jöttünkre egy kicsit feljebb tornászta magát. Megnyugtató volt az
a tudat, hogy velünk tart, valamiért úgy képzeltem, hogy megadta a címet a sofőrnek,
aki odavisz minket, onnantól pedig boldoguljunk magunktól.
Noha John hiányát és magát az autót nem tudtam mire
vélni, mindenesetre jólesett, hogy Edward egy kis időre még a testvérétől is
megvált, csakhogy odakísérhessen, mert eddig mindenhol elmondták, hogy
állandóan együtt vannak.
- Hali! - köszöntem egy kissé félénken. Egyre nehezebb
volt úgy tekinteni rá, mint egy átlagos emberre, hiszen nem volt az. - Ööö…
remélem nem gond, hogy Cathleent is meghívtam…
- Ja, nem, dehogy! - szerencsére nekem nem kellett túl
sokat megszólalnom, de ami egy kicsit feszélyezett, hogy még Cat is élénkebb
volt, mint én. Hála az égnek, nem kocsikáztunk túl sokat, nagyjából tíz-tizenöt
percet, és mikor már a hotelszoba előtt álltunk, úgy éreztem, legszívesebben
elrohannék az ellenkező irányba.
Edward benyitott, és csak annyit fogtam fel, hogy nekik
még nagyobb a lakosztályuk, mint nekünk (bár ez nem volt meglepő) de több időm
már nem maradt, hogy bámészkodjak, mert megjelent John.
- Helló! - John először megölelt, és meglapogatta a
hátamat, majd megragadva a karomat eltartott magától. - Te vagy Paige, ugye?
- Igen - bólogattam, mire John elengedett, de csak hogy
oldalba bökhessen.
- Ed'ard egész sokat beszélt rólad, pedig általában nem
szokott ilyesmiről.
Szívesen megkérdeztem volna, mit takar az
"ilyesmi" de mivel Cat a hátam mögött várakozott, Edward pedig
egyébként is már előre ment, ezért nem faggatóztam.
A bemutatkozás után bemasíroztunk a hatalmas nappaliba,
onnan pedig át a konyhába - vagy étkezőbe - úgyhogy jobban körül tudtam nézni.
- Lányoké az elsőbbség - John kirántott két széket,
Cattel helyet foglaltunk, Johnnal és Edwarddel szemben.
Meglepődtem, mert a beszélgetés zökkenőmentesen folyt,
csak Cat egy idő múlva úgy döntött, átmegy riporterbe, mert az Eurovízióról
kezdett el kérdezgetni.
- Az… - kezdte Edward, de John rögtön félbeszakította.
- Az Eurovízió nagyon szuper volt, annyira cool, hogy ott
lehettünk kétszer is…
- Igen, és
mindenki nézte, és ez jó alkalom volt, hogy többen is megismerjenek… - vette át
a szót Edward.
- Igen, mindenki nézte, ami nagyon cool! -
hangsúlyozta John. Rápillantottam Cathleenre, de ő csak Johnt figyelte. Mi a fene?
- Nem voltatok csalódottak, hogy nem nyertetek? -
kérdeztem én is, csakhogy ne üljek csendben, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Jó visszajelzéseket kaptunk, és mindenki azt mondta,
hogy büszkék ránk. Kicsit furcsa lesz, hogy jövőre nem megyünk harmadszor is.
- Igen,
de legalább felráztuk az estét. Nekünk volt az egyetlen szökőkutunk - mondta
John, szinte már vártam, mikor teszi hozzá, hogy "cool".
- Tényleg szuper volt - mosolygott Cathleen, mire John is
visszavigyorgott rá. Úgy éreztem, a jelenlétemmel akadályozom a románc
kialakulását, ugyanis azt már sikerült észrevennem, hogy nagyon bejönnek
egymásnak. Úgyhogy tökéletesen szükségtelen, hogy én is itt üljek, mert most
vagy maradok, és maguktól minden további nélkül elkezdenek dumálni, vagy
elmenekülök, amíg van rá lehetőségem, és hagyom őket ismerkedni. Az utóbbi
mellett döntöttem, úgyhogy megköszörültem a torkomat.
- Ehm, bocsi… merre van a mosdó? - mindenki felém
fordult, mire elvörösödtem. Most komolyan, ilyen furcsa, hogy megtudakolom a
vécé hollétét?
- Majd én megmutatom - pattant fel Edward John mellől.
- Oké, de siessetek vissza, mindjárt meghozzák a pizzát -
kacsintott rám John, és folytatta a társalgást Cattel, aki alig észrevehetően
kipirult.
Edward kivezetett a szobából, és megmutatta, merre
találom a fürdőszobát, illedelmesen megköszöntem, azzal otthagytam.
Becsuktam az ajtót, és körülnéztem. Átlagos. Itt minden
átlagos. Bár mire számítottam, egy óriási medencére? Tőlük ez is kitelne…
Alaposan megvizsgáltam a csempét, és mivel tisztának és
száraznak találtam, lehuppantam a földre. Felhúztam a térdeimet, és lehunytam a
szememet. Akármelyik pillanatban el tudtam volna aludni, de persze az bunkóság
lett volna, hiszen Edward ismerkedni hívott el, erre én meg beszunyálok a
vécében. Jól nézne ki…
Ettől függetlenül továbbra is ülve maradtam. Hiába
küzdöttem az álmosság ellen, teljesen elnehezült a fejem, lélegzetvételem
egyenletesbe váltott, de mielőtt ténylegesen belesüppedtem volna az
öntudatlanságba, kinyílt az ajtó.
Meghallottam a nyikorgást, ettől kijózanodtam, és
villámgyorsan felugrottam. Majdnem hátravágódtam a rémülettől, pedig a küszöbön
csak Edward állt.
- Jesszus! - sóhajtottam fel, és igyekeztem stabilizálni
a szívverésem.
- Majdnem - vigyorgott Edward, és becsukta az ajtót. -
Tíz perce várunk rád, gondoltam megnézem, mit csinálsz.
- Nekem még egy percnek sem tűnt - mondtam, visszafojtva
egy hatalmas ásítást. - Mi újság odakint?
- Már nem is akarsz visszajönni? - egyre közelebb jött,
mélyen a szemembe nézve, így hiába fáradoztam, hogy megnyugodjak egy kicsit,
csak még jobban dobogni kezdett a szívem.
- Á, nem. Jobb itt.
- Akkor nekem kell maradnom - mondta Edward, megfogta a
csuklómat, és visszahúzott a padlóra.
- John és Cat nem fognak hiányolni? - nyögtem ki halkan.
- Nem hinném. Nagyon el vannak foglalva egymással.
Erre nem igazán tudtam mit mondani, csak bámultam
Edwardre, aki még mindig nem engedett el. Egyszer csak arra eszméltem, hogy pár
centivel megint közelebb ül hozzám, mint kéne. Aztán még közelebb….
Ekkor azonban a csengő élesen felcsörrent, Edward
sóhajtva húzódott el tőlem.
- Biztos meghozták a kaját - azzal elvonult a bejárati
ajtó felé. Egy ideig még szerencsétlenül toporogtam, de aztán én is kimentem a
fürdőszobából, és visszatántorogtam Cathez és Johnhoz, akik éppen nagy
egyetértésben röhögtek valamin.
Az sem kerülte el a figyelmemet, hogy közben John átült
Cat mellé, az én helyemre, és a
karját rátámasztotta a székre, így egészen olyan volt, mintha a barátnőmet
ölelné át.
- Sziasztok!
- Szia! Azt hittük, elnyelt a vécé-szörny! -
megbotránkozva meredtem Catre. Hogy tud ekkora hülyeséget kitalálni? John máris
rossz hatással van rá…
- Ööö… csak kicsit… elfáradtam, és… - dadogtam
pipacspiros arccal. Tökéletes végszó gyanánt, pont megérkezett Edward, négy
dobozzal a kezében.
- Ja, majdnem elaludt - mondta nevetve.
Legszívesebben rátapostam volna a lábára, de
természetesen nem tettem semmi ilyesmit, csak dacosan összeszorítottam a
számat, nehogy valamilyen gorombaság csússzon ki rajta.
Sértődötten ültem le Edward mellé, és elhatároztam, hogy
innentől kezdve nem szólok semmit, és még csak az idióta pizzájukhoz sem nyúlok
hozzá.
- Mi bajod? - nézett rám John az asztal túlsó végéből.
- Semmi, nem vagyok éhes - vontam vállat. És ez nagy hiba
volt. John maga elé rántotta a dobozt, kikapott belőle egy szeletet, és hozzám
vágta.
- Hé! - háborodtam fel, megragadtam a poharamat, és a
tartalmát sikerült Catre loccsantanom, pedig eredetileg John volt a célpont.
Ezek után kitört a kajacsata, és lassan az egész szoba paradicsomszószban
úszott, a szőnyegbe pedig gombadarabok ragadtak.
- Na jó, elég, elég! - visítoztam, mikor már mindenem
ragacsos volt a pizzától.
- Végre! Nem akartam én lenni az első, aki feladja -
nevetett Edward. Fintorogva Cathleen felé fordultam, hogy lássam, mit szól
ehhez a vérlázító szemtelenséghez, de neki és Johnnak is hűlt helye volt. Észre
sem vettem, mikor tűntek el.
- Hová lettek? - kérdeztem értetlenkedve, de meg sem
vártam a választ, elindultam előre.
- Paige! - Edward elkapta a kezemet, és megállított.
Meghökkenve pislogtam rá. - Hagyjuk őket.
- Te tudsz valamit? - vontam fel a szemöldökömet.
- Szerintem Johnnak tetszik a barátnőd. Jobb ha nincs
egyedül.
- Ezzel mire célzol? - szakítottam félbe.
- Arra, hogy kedvellek, és jó veled lenni - bökte ki
Edward.
- És mi a biztosíték arra, hogy ez nem fog megváltozni?
Lehet, hogy holnapra már eleged is lesz belőlem. A sztárok úgyis mindenre hamar
ráunnak - mondtam keserűen. Valahogy nem tudtam örülni az iménti kijelentésének.
- Én nem vagyok ilyen. Egyáltalán nem változtam meg, csak
mert híresek lettünk.
- Nem, nem tudom. Honnan is tudhatnám, mikor már az első
pillanattól kezdve hazudtál?
- Nem hazudtam! Nem tehetek róla, hogy nem ismertél fel!
- Szóval az én hibám - állapítottam meg szárazon. -
Inkább elmegyek, Mr. Híresség, oké?
- Ne, várj! - kicsörtettem az előszobába, és szembe
találtam magamat Cattel, aki épp Johntól vett búcsút. Közben Edward is utolért,
és lefékezett mellettem.
- Ideje mennünk - közöltem mogorván.
- Nem maradtok még egy kicsit? - kérdezte John.
- Kösz, de nem - ábrándítottam ki meglehetősen faragatlan
stílusban. Fogalmam sem volt, min húztam fel tulajdonképpen magamat, de ha
egyszer már benne voltam a hisztizésben, nem számított semmi, még ha a múlt
homályába veszett az eredeti probléma. Most igazából semmi alapja nem volt.
- Ne hívjak egy taxit? - szólt közbe Edward.
- Nem kell - torkolltam le. - Cat, gyerünk már!
- Egy perc, mindjárt megyek én is.
- Oké, akkor én lent várlak. Sziasztok! - vetettem oda,
és kicsattogtam a folyosóra. Lefutottam a lépcsőn, minél hamarabb kint akartam
lenni. A hűvös levegő megnyugtatott, és már tényleg nem értettem, miért mondtam
azt, amit. Zaklatottan járkáltam fel-alá, éppen azon elmélkedtem, hogy vissza
kéne mennem, bocsánatot kérni, de ekkor valaki megérintette a vállamat, és az
illető maga felé fordított. Edward volt az.
- Cathleen nem jön még, ugye?
- Nem. Túlságosan leragadt Johnnál - mosolygott rám
Edward. Mintha fel sem idegesítettem volna.
- Szuper - sóhajtottam fel lemondóan. - Akkor hazamegyek
egyedül.
- Elkísérlek - jelentette ki Edward. Hangjából leszűrtem,
hogy felesleges vitatkoznom vele, így hát beleegyezően bólintottam. Zsebembe
süllyesztettem a kezemet, és lassan lépegetve elindultam előre. Még romantikus
is lett volna az esti séta, ha nem emészt a bűntudat, ezer és ezer bocsánatkérő
szöveget megfogalmaztam, de egyiket sem találtam túl jónak. Végül kinyögtem a
legegyszerűbbet, ami csak az eszembe juthatott.
- Sajnálom, nem akartam ennyire felkapni a vizet, csak
nem tudom, hogy mégis mit tervezel, és…
- Akkor lenne kedved valamelyik nap eljönni velem
valahová?
- Hát… végül is… persze - egyeztem bele tétovázva. - És
hová gondoltad?
- Titok.
- Mit akarsz csinálni? - faggatóztam továbbra is
kitartóan.
- Meggyőzlek - adta a tudtomra, ebből az egy szóból pedig
nem sok minden derült ki.
Hazáig egyszerű témákról csevegtünk, egyszerűen nem
bírtam szabadulni a rossz érzéstől, hogy valamit nagyon elrontottam kettőnk -
egyébként is zűrös-kapcsolatában.
Edward úgy viselkedett velem, mintha csak a haverja
lennék, egy nagyon jó cimborája. Ez pedig nem jelentett jót.
Túl hamar véget ért a séta, valamiért sejtettem, hogy Cat
nem várható haza mostanában.
- Jó éjszakát! - mosolyodott el Edward, és megpuszilta a
szám sarkát. A vérnyomásom rögtön az egekbe szökkent, vörös fejjel bámultam a
cipőmet, képtelen voltam értelmesen beszélni.
- Ne-neked is - makogtam zavartan, és mivel a földet
fixíroztam, nem láthattam, hogy Edward mikor ment el, de az tény és való, hogy
még sokáig állhattam a hotel bejárata előtt távozása után.
De aztán elkezdtem tüsszögni, és mivel nem akartam megint
megbetegedni, gyorsan bemenekültem a kellemes légkörű épületbe. Nina már aludt,
így én próbáltam nem nagy zajt csapni. Átöltöztem, és már le is dőltem az
ágyra, és mély álomba merültem.
Nagyon szeretem ezt a fanficet na meg persze Jedwardot természetesen.Nagyon várom már a következő részt...Tényleg gratulálok,nagyon izgalmas történet...:)
VálaszTörlésNagyon köszönöm ^^ :D
VálaszTörlésEz a resz,hogyis mondjam...nagyon izgi volt!!! Aligvaraom a kovi reszt!! Gyorsan hozzad pls :D
VálaszTörlésxxx:Bogi
Köszönöm :DD Este felteszem ;)
VálaszTörlés