2012. november 8., csütörtök

9. fejezet



9. fejezet
Másnap reggel bevörösödött, megdagadt szemekkel ébredtem, a vak is láthatta, hogy egész este sírtam. Szerencsére senki nem kérdezett rá, nagy pakolásban voltak, hiszen már tíz előtt el kellett hagynunk a szállodát.
Odaoldalaztam Nina mellé, és faggatni kezdtem, azzal a hátsó szándékkal, hogy még meggyőzhetem őt, hogy változtasson az elhatározásán.
- Nem, igazad volt, tényleg felesleges lenne a szobafoglalásunk, ha valaki nem költözik be. John és Edward tényleg tök jófej, de ti már úgyis többet voltatok együtt. Amúgy is csak estére válunk külön.
Miután elbukott a küldetésem, először Nina új helyéhez furikáztunk, segítettünk neki elrendezkedni, utána mi is mentünk Cattel.
Amíg vártuk, hogy valaki kinyissa nekünk az ajtót, addig felkészültem, ugyanis semmiképpen nem szabad hagynom, hogy…
- Sziasztok! - jelent meg Edward vigyorogva, egy igen furcsa ruhában.
- Ez mi rajtad? - kérdeztem, és az extravagáns felszerelésre intettem.
- Johnnal interjúra megyünk - adta meg a választ. Majdnem megkérdeztem, hogy bohócokat mióta engednek be híres tévéstúdiókba, de azért nem akartam túlzásba vinni a dolgot, még a végén szégyenszemre kihajítanak a lakosztályukból.
- Gyertek be - állt félre az ajtóból, így mi bevonszoltuk a bőröndöket az előszobaszerű vékony folyosóra.
Alighogy mindent behordtunk, azonnal szóba került a legalapvetőbb kérdés, a szobák felosztása.
- Én Eddel leszek együtt, tiétek meg az a másik - felelte John, aki egyik percről a másikra keveredett mellém, és útmutatás gyanánt a nappaliból nyíló szoba felé kalauzolt minket. Majd a tudtunkra adta, hogy Liam már várja őket, és menniük kell, úgyhogy egy perccel később ketten maradtunk Cattel.
- Miért voltál olyan undok?
- Nem voltam undok - ráztam meg a fejemet. A nagy szekrényen kívül még két ágy foglalta a helyet, de azok össze voltak tolva, a fejtámlán pedig összeszegezték őket, így ha akartuk volna, se tudtuk volna szétmozdítani.
- Aludhatok az ajtó felőli oldalon? - tudakolta Cathleen, és mivel díjaztam, hogy nem piszkál tovább az iménti témával, nagyvonalúan megengedtem neki.
- Csak tessék - azzal a saját részemre helyeztem a pizsamámat, a párnára, aztán én is leültem, és a hideg falnak vetettem a hátamat, miközben azon gondolkoztam, hogy vajon mennyire szükséges a gúnyos megjegyzések osztogatása. Végül arra jutottam, hogy nagyon is szükséges.
De az együttélés Johnnal és Edwarddel közel sem úgy zajlott, ahogy azt én elképzeltem, mivel szinte minden nap "dolgoztak". Ha épp nem az új albumukra vették fel a dalokat, akkor fotózásra és interjúkra járkáltak, meg autogram-osztásra, pedig azt hittem, naphosszat együtt leszünk, de a szabadidejüket sem mindig velünk töltötték.
Olyan gyorsan telt el egy hét, egyik nap még hétfő volt, egyszer csak péntek reggelre ébredtem. Cat és én mindig találkoztunk Ninával, így az éjszakák kivételével fel sem tűnt, hogy már nem lakunk egy szobában, együtt.
Amikor nem a várost jártam a barátnőimmel, akkor a nappaliban döglődtem, a tévéműsorokat nézegettem, vagy csokit zabáltam.
Tehát péntek reggel, mikor felkeltem, korábban, mint szoktam (a fél nyolcas időpont még mindig horrorisztikusnak számított) Cat már vidáman csevegett a Jedwarddel, pedig ő sem volt az a korán kelő típus.
- Sziasztok! - köszöntöttem őket egy hanyag legyintés kíséretében, melyet integetésnek szántam. Lehuppantam Cat mellé, az asztalhoz, és érdeklődve néztem a kis csapatra. - Mi a helyzet?
- Ma leforgatunk egy új klipet - közölte velem Edward, és rám mosolygott, de én túl keményen elhatároztam, hogy figyelembe sem veszem őt, a félreértések után, ehhez pedig tartottam is magamat.
- Ja, nincs kedvetek velünk jönni? - kérdezte John. Ahogy Catet elnéztem, sejtettem, hogy a válasz helyeslő lesz, így én nem is szándékoztam véleményt nyilvánítani.
- Az szuper lenne! - csillant fel Cat szeme.
- Cool - nyugtázta a történések alakulását John. - Kábé fél óra múlva jön értünk Liam, úgyhogy készülődjetek - a már megszokott vigyorával megtoldotta mondandóját, azzal mindenki befejezettnek tekintette ezt a témát. Elsőként kászálódtam fel, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Azt hittem, hogy ma egy szabad napom lesz, ki sem mozdulok a szobából, de úgy véltem, jobb, ha nem szólok semmit ezzel kapcsolatban. Az arckifejezésem úgyis mindent elárul.
Rekordsebességgel lezuhanyoztam, felöltöztem, fogat mostam, és átengedtem a helyet Catnek, tudván, hogy neki biztosan több idő kell, mint nekem.
A fiúk szintén elvonultak, úgyhogy én addig felhívtam a szüleimet, apával egy kicsit döcögősen kezdődött az élménybeszámoló ecsetelése, de a végére mindketten feloldódtunk. Anyával röviden és sértődötten beszéltem, a bátyámmal pedig nem kívántam szóba elegyedni, azt meg végképp nem mondtam el egyiküknek sem, hogy most hol élünk Cattel pillanatnyilag.
Hamar elröppent az a harminc perc, már mentünk is, én céltudatosan előre csörtettem, de a hotel bejáratánál megálltam, és bevártam a többieket. Nem is találkoztam még ezzel a sráccal, aki a fiúk menedzserének az asszisztense volt, fogalmam sem volt, tud-e rólunk, hogy viszonyul hozzánk.
Mikor a kocsiban való elhelyezkedés került szóba, teljesen tanácstalan voltam. Egyrészt nem akartam beülni Liam mellé, mivel halványlila gőzöm nem volt arról, kell-e vele dumálnom, hogyan viselkedjek. Másrészt pedig számítottam arra, hogy Cat nyilván hátul akar maradni, mellettük, ergo, nekem muszáj az első verzióhoz alkalmazkodnom.
Így is lett, pár szóval lerendeztem az egészet, és beültem az anyósülésre, de aggodalmam hiába való volt, Liam egész úton telefonon beszélt, intézkedett, vagy a fiúkkal egyeztetett, én pedig az ablakon bámultam ki. Mikor megérkeztünk a kijelölt helyszínre, Cattel sürgősen a háttérbe vonultunk, és onnan figyeltük az események menetét. Egy ideig elbámészkodtam, aztán meguntam az egészet, és kerestem magamnak egy búvóhelyet. Tökéletes, elszeparált környezet volt, egy félhomályba burkolt kis szegletben, ahol biztos távból tudtam szemlélni, ki mit csinál, de én - reményeim szerint - nem látszottam.
De aztán kezdett kényelmetlenné válni a földön kuporgás, hátat fordítottam a stábnak, és elfészkelődtem, így nem is láthattam, ha valaki közelített felém, de bíztam benne, hogy a hallásom nem hagy cserben.
Éppen nagyban meredtem ki a fejemből, mikor hátulról valaki letámadott, szinte már-már átölelt, ahhoz tudtam volna hasonlítani, mint amikor John rám ugrott, csak ez persze ebben az ülőpozícióban lehetetlen volt.
Kizökkentem az elmélkedésből (avagy bambulásból, kinek mi tetszik) és összerándultam a meglepetéstől. Megfordultam, de az illető még mindig rajtam csimpaszkodott, így teljes közelségből bámulhattam a titokzatos alak képébe. Miután alaposan megcsodáltam az emberke zöld szemét, végigmértem amennyire tudtam, ilyen közelről.
Sajna nem tudtam megállapítani, hogy ki az, John vagy Edward, ilyen "lapos" hajjal még inkább hasonlítottak egymásra, mint úgy egyébként, és képtelen küldetésnek ítéltem, hogy megkülönböztessem őket.
- Mit csinálsz itt? - a hangjából már egyértelműen levettem, hogy Edward jött ide zaklatni, a felismeréssel egy időben elhúzódtam tőle, és letoltam magamról a kezeit.
- Szükségem volt egy kis levegőre - mondtam komolyan, abban a hiszemben, majdcsak itt hagy, de nem, Edward átmászott rajtam, és beült mellém. A szűkös helyen elkerülhetetlen volt, hogy ne préselődjek hozzá, őt ez nem zavarta, látszólag fel sem tűnt neki, de nekem felgyorsult a szívverésem.
- Nem jössz vissza? - nézett rám Edward.
- Talán kicsit később.
- Oké, te tudod. Mit szólsz ehhez a helyhez?
- Hát, mit szóljak hozzá? - kérdeztem vissza. - Ez csak egy lerobbant színházféleség. Ti választottátok?
- Igen, John és én direkt egy itt akartuk a klipet. Tök cool, mindent mi csinálunk, vágás, rendezés, világítás…
Majdnem kicsúszott a számon, hogy "az meglátszik", de annyira jókedvű volt, hogy nem akartam rögtön elrontani a hangulatát, egyetlen mondattal. Bár az is lehet, hogy fel sem vette volna.
- Miért csak ketten szerepeltek? - vontam fel a szemöldökömet. - Eddig mindig volt vagy ezer ember körülöttetek.
- Ez az album más, mint a többi - fogott bele a magyarázatba, és úgy sejtettem, hogy ez hosszúnak ígérkezik. Nem is tévedtem, mert valóban áradozott egy sort, hogy milyen klasszak az új dalaik, biztos nagyon fog tetszeni mindenkinek. Hallgatagon ültem mellette, hagytam, hogy beszéljen, amiről jólesik neki.
Elhadart monológja közben megkockáztattam egy pillantást, és beigazolódott a gyanúm, valóban nem tudtam már ügyet sem vetni arra, hogy milyen helyes.
A távolban felharsant egy kiáltás, de én túl kába voltam, hogy leszűrjem az értelmét a hangoskodásnak, nagy nehezen azért csak sikerült; véget ért a szünet.
Mielőtt megjegyezhettem volna, hogy mennie kéne, amikor is újra felcsendült John hangja, én meg önkéntelenül is rémüldözni kezdtem, mi van akkor, ha leüvöltenek, amiért Edwardöt feltartom, aki most éppen a falnak - és hozzám lapult, várva, hogy elüljön a veszély. Vagyis inkább mindketten egymáshoz bújtunk, ami más körülmények között igazán kellemes élmény lett volna, de jelen felállásban számomra igen kínos volt, ez is csak elbizonytalanított vele kapcsolatban.
Kezdtem úgy érezni magamat, mint egy argentin szappanopera sokat méltatott drámaszínésznője, aki a sorozat Don Juanjával szerepel egy romantikus, és egyben elfuserált jelenetben.
A pillanat azonban túl hamar véget ért.                                                                           
- Na jó, mennem kell - mosolyodott el ismét Edward, és ügyesen kiugrott a fedezékemből. - Ha meggondolod magad, majd gyere! - azzal otthagyott.
Egy ideig még a földön ültem, aztán felálltam, leporoltam a nadrágomat, és visszasétáltam Cathez.
- Szia! Te meg hol voltál? - suttogta, én csak megráztam a fejemet, ezzel arra célozva, hogy túl hosszú lenne magyarázkodni.
Lassan minden képsor és mozdulat beivódott az emlékezetembe, kíváncsi voltam, hogyan oldják meg, hiszen Edward tájékoztatója felkeltette az érdeklődésemet, hogy mindent ők csinálnak majd.
Eljött az a perc is, amikor hazamehettünk, ez csak nekem volt nagy öröm, Cat saját elmondása szerint még figyelte volna a munkálatokat, John és Edward pedig szintén elemükben voltak, noha mindössze egy nap alatt lezajlott az egész.
Ninával és Cattel folytattuk a városnézést, már régóta nem esett az eső - dacára a felhős égboltnak és szeles időjárásnak - ez is javított a kedvemen, habár az a tudat, hogy nemsokára haza kell mennünk, nem engedte, hogy élvezzem a vakációt.
Persze Louis-ra még mindig számíthattam, csak mivel nem hívtam fel őt napok óta, ezért ő sem írta meg, hogy mit intézett otthon. Ha már nagykorú lennék, nem lenne ilyen problémám… de talán jó is, hogy itt kell hagynom Írországot, legalább nem kell Edwarddel egy légtérben lennem, és a sok hülyeségen törnöm a fejemet.
Egy kedd délután éppen a széles kanapén fetrengtem, a lábamat az asztalra tettem, a fejem alá begyűrtem egy párnát, és teljesen elnyúltam. Cat a szüleinek telefonált, úgyhogy mondhatni, egyedül voltam, de nem sokáig, John és Edward végre hazavergődtek, azért is derültem fel ettől, mert az est további része szórakozást garantált, nem pedig unatkozást.
Köszöntünk egymásnak, aztán a fiúk kijelentették, hogy most azonnal videót vesznek fel a rajongóik számára, John leült a géphez, Edward nem követte rögtön, hanem odajött hozzám. Lelkiekben felkészültem, miként koptassam őt le, de nem volt rá szükség, kivett valamit a zsebéből, és odadobta nekem. Egy színtelen tok volt az, nem értettem, minek adja.
- Mi ez?- kérdeztem meghökkenve.
- Az új CD, nézd meg - mosolygott rám Edward. - Az első kiadás a tiéd - megvizsgáltam, a CD elég egyszerű volt, nem a hivatalos, mindenesetre meglágyította a szívemet, hogy Edward gondolt rám.
- Óóó… kösz! Na és hol az aláírásom? - nyújtottam ki a nyelvemet gyerekesen.
- Ja, igen, elég sokat ér - nevetett fel Edward, és toll után nézett. Felkapott egyet az asztalról - mintha csak készült volna a kis akcióra - és elvette tőlem a CD-t. Összeért a kezünk, riadtan húzódtam el, lüktető pulzusom megint csak összezavart.
Edward közben óriási, hurkolt betűkkel ráírta a nevét, meg hogy sok szeretettel Paige-nek. Elszorult a torkom, nagyokat nyeltem, ahogy elolvastam a feliratot.
- Köszönöm - nyögtem ki fátyolos hangon.
- Ed! - kiáltott John, Edward pedig búcsút intett, és otthagyott. Megsemmisülten bámultam a kezemben tartott ajándékra. Sokkal könnyebb lenne, ha ő is ugyanígy viselkedne, akkor még ellenszenvessé is válna, és egyszerűbb lenne a közeljövőben esedékes elválás. De nem fogja megtenni, hát persze, mert ő nem ilyen, ehelyett foglalkozik velem, és ilyesfajta dolgokkal lep meg. De én meg… Nem akarom azt hinni, hogy akármi is megtörténhet, aztán meg holmi riportokból tudok meg ezt-azt.
Megcsóváltam a fejemet, ezzel némileg kijózanodtam. Folytatom a tervet, nem hátrálhatok meg. Miért is kéne?
Ismételten telt-múlt az idő, egyre vészesebben közeledett a hazautazás pillanata. A CD-s eset óta nem volt alkalmam Edwarddel négyszemközt beszélni, de a dalokat természetesen végighallgattam, és ha nem volt túl feltűnő, mindig visszasomfordáltam a géphez a fülhallgatóval, behelyeztem a CD-t, és lejátszottam a számokat. Többé-kevésbé a szövegeket is tudtam már, arra azért ügyeltem, hogy ne énekelgessek hangosan, nehogy észrevegye bárki is.
A hajónk amúgy szombaton indult volna, Cat meg csütörtökön elénk állt, egy nagy bejelentéssel, miszerint a szüleinek megmondta, hogy ő még elnapolja a hazautazást, úgyhogy mivel marad, állandó szállás után kéne néznie. És mivel John és Edward marasztalni kezdték a barátnőmet, végül köszönettel elfogadta az ajánlatot. Mínusz egy. Nina és én megyünk vissza két nap múlva. Örülhetek, hogy megszabadulhatok Mr. Hírességtől, és nem kell újabb meg újabb incidensekbe kavarodnom, de akkor meg mi a francért érzek ilyen hatalmas féltékenységet, és irigységet? Amint John, Edward és Cathleen kellőképpen kiünnepelték magukat, és már nem számított bunkóságnak, hogy lelépjek, el is távoztam köreikből, és az eltelt kis idő alatt megszokottá vált törzshelyemre heveredtem.
Viszonylag sokáig feküdtem ott, mire Edward kijött, de nem is miattam, hanem mert a fürdőszobába igyekezett. Mikor visszatért, leült mellém, azt hittem, mindjárt elkezd sajnálkozni, miszerint kár, hogy nemsokára elmegyek.
- Meghallgattam a CD-t - mondtam, mielőtt egy szót is szólhatott volna.
- És hogy tetszett?
- Szerintem jó - fukarkodtam a dicsérettel. Ekkor azonban megszólalt a telefonom, szusszantva átkúsztam a szoba másik végébe a mobilomért, és miután konstatáltam, hogy a kijelzőn Louis neve villog, felvettem.
- Na ki a legkirályabb, ha nem én? - rossz indítás…
- Neked is szia! - horkantam fel.
- Ja, szevasz! De visszatérve: ki a legkirályabb, hm?
- Nos, vannak még jelöltjeim - motyogtam halkan, de Louis nem díjazta a poénomat.
- Rávettem anyáékat, hogy még maradhass! Szuper vagyok, sőt, istencsászár! - ordította felhevülten Louis, el kellett tartanom a kagylót a fülemtől, nehogy megsüketüljek.
- Miii? - visítottam fel én is.
- Hónap végén utazok hozzád, hugi! Addig sajnos nem tudok menni, el kell végeznem egyet s mást, de az a fő, hogy minden lezsírozva! Ez minimum egy hálaéneket megér, ha nem egy balladát - üvöltött kitartóan Louis, örülve a sikerének.
- És hogy érted el?- éles kontrasztban állt a két hangerő egymással szemben, a hangom inkább cincogásnak hatott Louisé mellett.  
- Á, tudod, speciális módszereim vannak - elképzeltem, ahogy legyint egyet, mintha nem is volna fontos. - Anyáék beszéltek azzal a Catherine nevű barátnőd szüleivel…
- Cathleen - javítottam ki bosszúsan.
- Az - hagyta rám Louis. - Hallom, ő is kint marad. Fogalmam sincs, mi ez a nagy zsongás Írországgal kapcsolatban… biztosan a parti helyek és bárok tetszenek mindenkinek.
Nem világosítottam fel, hogy mi az esetünkben a döntő szempont.  
- Ühüm, biztosan - dünnyögtem.
- És mi újság a lovagoddal? Ugye nem rontja el az összképet?
- Nem a lovagom - sziszegtem összeszorított fogakkal.
- Helyes - vágta rá elismerően Louis. - Jó legyél ám, tesó! Huszonnyolcadikán találkozunk!
Azzal bontotta a vonalat, meg sem várva, hogy köszönetet mondjak. Ha leesik neki a kihagyás, visszahív, csak azért, hogy ezt a hiányosságot bepótoljuk, hogy ezt elkerüljem, kikapcsoltam a telefont. Legalább nem hallom, ha csörög.
 - Izé… hm… - öntöttem megható szónoklatba nagyszerű gondolataimat. - Edward… mondd csak… ha már Cat marad… én… áh, nem… jó, semmi…
Ekkor azonban megérkezett az említett, Johnnal karöltve, és leültek ők is.
- Most beszéltem a bátyámmal - futottam neki újból. - A szüleim… nos… most én is… úgy néz ki, maradok. Tudom, ez az egész hihetetlen, de…
- Ez cool! - szakított félbe vigyorogva Edward. Nem kételkedtem benne, hogy őszinte.
- De én nem akarom itt rontani a levegőt, szóval arra a rövid időre, amíg nem találok máshol… szállást, maradhatnék? - nagyon megalázónak éreztem a helyzetet, itt könyörgök nekik, hogy ne rakjanak ki az utcára? Fantasztikus.
- Naná, de utána sem mehetsz sehová! - mondta John, és Edwarddel felváltva győzködni kezdtek, hogy ragaszkodnak Cathez és hozzám, így aztán végül minden maradt annyiban. Képtelen voltam feldolgozni az események pörgését, valamelyest azért elfogadtam az újdonságokat. Legszívesebben fel-alá ugrándoztam volna, de inkább megkíméltem a nézőközönséget ettől az érdekes jelenségtől.
Aztán eszembe jutott szegény Nina. Most egyedül utazik, vagy ő sem megy? Holnap mindenképpen tárgyalnom kell vele ez ügyben…
 … meg is beszéltük másnap a teendőket. Nina azt mondta, ő most hazamegy, de valamikor majd visszajön látogatóba, tetszett neki Dublin. Szombaton kikísértük őt, elköszöntünk egymástól, addig vártunk a kikötőben, amíg a hajó egészen el nem tűnt.
Nina igazi hős. Én biztos kicsaptam volna a hisztit, hogy egyedül nem megyek vissza, azonnal jöjjenek velem, mert én így ezt nem akarom.
Az események beindultak, a fiúk lázasan készülődtek az új album bemutatására. A sikítozó rajongóktól, akik aláírásért esedeztek, elment a kedvem, egészen elfelejtettem, hogy nem is olyan régen, még én is ugyanilyen voltam.
Azt erőltettem magamra, hogy a nagy tömeg, és a hangoskodás készíti ki az idegeimet, de valójában valami azt súgta, akkor kerültem mizantróp hangulatba, amikor végignéztem, hogyan szorítja magához néhány csaj Edwardöt. Semmi jogom nem volt ezen felháborodni, ha élvezi, hogy vadidegen embereket kell ölelgetnie, hát csak tessék. De akkor is mart valami belülről, és nem tudtam eléggé leplezni gyűlölködő pillantásaimat, amelyekkel mindenkit egyaránt illettem. A jeges harag elemésztette a gondolataimat, és csak fortyogtam magamban, távol mindentől és mindenkitől.
Tanácsra lett volna szükségem, mit kéne tennem. Szerettem volna anyát felhívni, hogy meginterjúvoljam, miért érzek úgy, ahogy, de nem leplezhettem le magamat, még akkor is, ha a dolgoknak, úgy tűnt, többé már nincs alapja. Ha Louis eddig nem szólta el magát…
Így hát minden ment tovább a megfelelő vágányon, én pedig továbbra is egy időzített bomba voltam.
Egyik este, vacsora után Cathleen elrángatott a szobánkba, és becsukta az ajtót maga mögött.
- Mi az, kivallatás következik? - fintorodtam el. - Mit követtem el már megint?
- Semmit, csak…
- Akkor meg? - vágtam közbe türelmetlenül. - Minek kellett ennyire bezárkózni a faggatózáshoz? Már csak a lámpa hiányzik, hogy az képembe világíts vele…
- Keresek egyet - felelte Cat vigyorogva. - Na de komolyan, Paige! Miért vagy ilyen Edwarddel?
- Milyen?
- Hát… izé - bökte ki Cat.
- Ezzel igazán sokat segítettél! - sóhajtottam fel. - Egyébként nem vagyok vele semmilyen, egyszerűen csak már kifáradtam, hogy egyszer az újságból egyszer meg a tévéből tudok meg… dolgokat.
- De hát nem csinált semmi rosszat - vont vállat Cat.
- Á, csak hazudott! Nem olyan fontos, tényleg…
- Nem hazudott - kötötte az ebet a karóhoz makacs barátnőm. - Eltitkolt egy-két részletet, ennyi. Viszont sokszor nagyon aranyos volt, például azzal, hogy meghívott minket ide.
- Aranyos? - visszhangoztam méltatlankodva. - Mi vagy te, a védőügyvédje?
- Nem, csak rossz hallgatni, ahogy beszélsz vele! - meglepődtem a szenvedélyes hangnemtől, megszeppenten pislogtam Catre. - És csomószor észre sem veszed…
- Mit? - kérdeztem értetlenül.
- Semmit, semmit - legyintett Cat.
- Mit nem veszek észre? - ismételtem meg kíváncsian, de nem kaptam választ. - Menj a fenébe… Na jó, tudod mit, Inkább beszéljünk rólad, meg Johnról!
- Nincsen köztünk semmi.
- Pedig annyit lógtok egymáson…
- Jaj, ugyan már! - szélesedett ki Cat vigyora. - Mi csak…
Ekkor azonban John és Edward hívtak minket, hangjuk furcsán csengett, a srácok a gép előtt ültek, és az egyik videó megosztón kattintgattak valamit. Cat beállt John mellé, nekem értelemszerűen csak a másik oldalon jutott hely. A képernyőn a Jedward név mellett az egyik új dal címe állt, a videó pedig csak egy perces volt. Régebben került fel, szerintem a nézettség miatt látogattak el ismét erre a honlapra, magamban beismertem, hogy néhány hónap alatt igazán sokan látták már.
- Hm… klassz - mondtam szenvtelenül.
- Ezt még nem is láttam - kiáltott fel Cathleen, mire John rögtön elindította a videót. A zenéből egy kis részletet játszottak csak le, erre ugráltak a fiúk, normális kinézettel. A szokatlan érzés ismét előjött, és megint nem tudtam mire vélni.
- Hú, ez volt életem legszebb egy perc öt másodperce - mondtam a végén gúnyosan, épp csak azt nem tettem hozzá, hogy abban a pillanatban ezt kis túlzással így is gondoltam.

4 megjegyzés:

  1. Jaj Paige-Paige!! Nem tudod mit csinalsz :))
    Nagyon jo resz volt!!! Gyors koviit :D
    xxx:Bogi ♥

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Ez is nagyon jó lett, mint a többi! :D Tetszett amikor az az egymáshoz simulós jelenet volt, meg amikor Paige megkapta a CD-t :DD Louis az üvöltözésével^^^xD
      Núr.

      Törlés
    2. Núúúr ^^ XDDD Köszi XD

      Törlés