4. fejezet

Oké, szóval nem tudom, olvassa-e egyáltalán valaki - mert nem úgy tűnik, mintha olvasnák xD 
De azért felteszem (még ha elég nagy is az érdeklődés hiánya) 

4. fejezet

Újabb reggel… és ma ismét találkozni fogok Edwarddel. Már alig várom… Ehhez hasonló, vidám gondolatokkal ébredtem, és gyorsan kipattantam az ágyból. Hiperaktívan körberohantam a szobát, ezzel elérve, hogy Nina és Cat felébredjenek, de meg sem hallva reklamálásukat, szétrántottam a függönyt, és kinyitottam az ablakot.

Míg barátnőim ébredeztek, addig elvégeztem a szokásos teendőket - zuhanyzás, fogmosás - aztán visszaszökdécseltem, és hosszas keresgélés után megtalálva a telefonomat, felmentem a netre. Kíváncsi voltam, történt-e valami érdekes a nagyvilágban, de mivel semmilyen új hírt nem közöltek le, unalmamban megnéztem a Jedward twitter üzeneteit.

A legutóbbi bejegyzés tegnapi volt, meg egyébként sem nézegettem sokáig, éppen csak azt szűrtem le, hogy két mondat közé beszúrták, hogy valamelyikük "találkozott egy klassz lánnyal".  

Biztosan egy rajongó - gondoltam magamban. Én miért nem vagyok ilyen szerencsés? Ez a gondolat éppen csak átfutott az agyamon, de nem is érdekelt annyira - pillanatnyilag tökéletesen megelégedtem az események alakulásával.

- Cat, Nina, felkelni! - áthajítottam egy párnát Ninához, de nem céloztam elég pontosan, ezért leesett a földre, még csak nem is súrolta Nina fejét. Kívánságom végül teljesült, bár Cat úgy nézett ki, mint aki állva is el tudna aludni, Nina szemei pedig egy kicsit kidülledtek, nyilván a tegnap esti portyázás miatt. - Ti akartatok fennmaradni hajnalig - bölcselkedtem, de senkit sem érdekelt az okoskodásom.

Tízkor bekopogott a személyzet egyik tagja, meghozták a reggelit. Nina éppen a hobbijának hódolt, én meg egyszerűen csak lusta voltam, úgyhogy Cat nyitott ajtót, átvette a tálcát a felszolgálótól, és óvatosan egyensúlyozva belépegetett a szoba közepére.

- Fellökhetlek? - vigyorogtam rá, de Cat nem volt vevő kicsit sem vicces poénomra, egy lesújtó pillantás kíséretében lepakolt mindent az asztalra. Amíg a tányérokat és evőeszközöket rendezgette, addig én kitöltöttem mindenkinek a friss tejet.

- Nina, gyere! - szólt rá Cat a sarokban magányosan gitározgató barátnőnkre.

- Hagyd, most úgysem figyel - legyintettem lemondóan. Már mindannyian megszoktuk, hogy ilyenkor jobb őt nem zavarni, de Cathleen néha még mindig tett egy-két kósza kísérletet.

Mivel most sem érkezett válasz, csak ketten ültünk asztalhoz.

- Mit terveztél mára? - kérdeztem, miközben vettem egy szelet kenyeret.

- Elmegyek egy-két múzeumba - jött az elcsüggesztő válasz.

- Múzeumba? Halálra akarod unni magadat? - színpadiasan felsóhajtottam, és megcsóváltam a fejemet ezzel egy időben pedig belekönyököltem az eperlekvárba.

- De miért? Ti is eljöhetnétek, biztosan tök jó! - tért vissza Cat a félbehagyott témához, miután jót derült rajtam.

- Nina úgyis gitározni fog. Tudod, bemutatja a legújabb szerzeményét - emlékeztettem őt. Fogalmam sem volt, Nina hogy képes ilyen hamar új dalokat gyártani, mindenesetre csodáltam ezt a tulajdonságát.

- És te? Megint azzal a sráccal találkozol?

- Öhm… ja - éreztem, hogy elpirulok, zavaromban elfordultam, és kinéztem az ablakon.

- Mikor találkozhatunk vele? - szállt be a társalgásba Nina. - Eddig még csak távolról láttuk, és annyit tudunk róla, hogy Edward a neve.

- Te jó ég! - kiáltott fel hirtelen Cat, és hitetlenkedve nézett rám, kezéből pedig kiesett az aznapi újság, melyet a reggelivel együtt kaptunk meg.

- Mi az, mit olvastál? - hajoltam le a magazinért kíváncsian. Az első, amit megláttam, egy kép volt, méghozzá rólam és Edwardről. A vastagon szedett alcímet elolvasva kis híján lefordultam a székről; Edward Grimes megtalálta a szerelmet

- Ez mi?! - nyögtem ki fulladozva.

- Engem is érdekelne - válaszolta Cat megdöbbenve.

Gyorsan olvasni kezdtem a szöveget, közben végig azt hajtogattam magamban, hogy "ez nem lehet igaz". 

Edward Grimes (20) talán nem nyert az idei Eurovízión, de mindenképpen megtalálta a boldogságot, már napok óta látták az eddig ismeretlen lánnyal, bár a rajongói fórumokon nem jósolnak hosszú jövőt a fiataloknak, úgy tűnik, nincs igazuk, a fiatalabb Grimes egyik nyilatkozatából kiderült, hogy komolyak a szándékai - bár a nyilvánosság előtt még nem vállalták fel a kapcsolatukat.

- Mekkora idióta vagyok! - felpattantam, a nagy lendülettől még a székemet is felborítottam, de ügyet sem vetettem rá, dühösen járkálni kezdtem fel-alá. - A francba! - idegesen levágtam az újságot az asztalra, a kenyérszeletek közé. Cathleen riadtan hőkölt hátra, és még Nina is abbahagyta a gitározást.

- Napok óta ott volt előttem… és nem esett le! Pedig még gondoltam is, hogy "jé, milyen ismerős"!

- Paige, nyugi! - csitított Cat, de válaszra sem méltattam, folytattam az őrjöngést.

- NEKEM nem tűnt fel, de az újságírónak gond nélkül sikerült megállapítania, hogy ki Ő! - egyre magasabb frekvencián ordítoztam, lassan már a delfinekkel és denevérekkel is eltársaloghattam volna.

- Miért, mi történt? - szólt közbe bátortalanul Nina.

- Á, semmi különös, csak lejárattam magamat Edward Grimes előtt! - horkantam fel.

- Öööö….? - Nina segélykérően pillantott Catre, aki némán átnyújtotta neki a napilapot. Nina hamar elolvasta, aztán legnagyobb meglepetésemre halványan elmosolyodott.

- De jó!

Hirtelen ötlettől vezérelve kiragadtam Nina kezéből a sokat emlegetett újságot, és a lányok felé tartottam.

- Ti megismertétek volna… így? Őszintén!

- Hát… - Cat és Nina összenéztek, csalódott sóhajjal huppantam le az ágyamra.

- Nagyszerű, akkor csak én vagyok ilyen kretén. Remek.

- Ugyan már! Nyugodj meg, és lépj túl rajta! - lépjek túl rajta, lépjek túl rajta… könnyű azt mondani. Én vallom magamat nagy rajongónak? Évek óta arra vártam, hogy találkozhassak Velük, erre az utóbbi napokban ez az álmom valóra vált. Épp csak nem tudtam róla.

Uhh… de béna vagyok, te jó ég!

Az arcomat a tenyerembe temettem, és azon gondolkoztam, hogy elmenjek-e a találkozóra Edwarddel, vagy mondjam le. Végül úgy döntöttem, hogy ezt tisztázni kell, tettre készen felugrottam az ágyról, felhúztam a cipőmet, és kirohantam a szobából.

Azt hittem, tele lesz az épület fotósokkal, hogy újabb képeket készítsenek, elvégre nagyon megünneplendő eseménynek számít, hogy végre megtudtam az igazságot. Ezt igazán meg kéne örökíteni néhány fényképpel vagy videóval…

Elé trappoltam, és mielőtt megszólalhatott volna, rögtön letámadtam.

- Te meg hogyhogy itt vagy? Nem kéne mondjuk… valamelyik koncerteden lenned?

- Paige, el akartam mondani…

- Ha annyira akartad volna, már rég megtetted volna, arra ugyanis rájöhettél, hogy elég lassú a felfogásom! Komolyan, nem is értem, hogy lehettem ennyire… ostoba?!

Edward szólásra nyitotta a száját, de közbevágtam:

- És mondd csak, legalább élvezted? Jót röhögtél rajtam, mi? Remélem, okoztam pár kellemes percet a marhaságaimmal!

- Tényleg el akartam mondani! De…

- De?!

- Jó volt végre úgy beszélni egy lánnyal, hogy nemcsak aláírást akart!

- És miből gondoltad, hogy én nem akarok kérni tőled? Minek szólítottál meg? Vagy miért hívtál el bárhová is? Gondoltad, hogy itt egy hülye liba, aki nem ismer fel?

- Nem, eszembe se jutott!

- Ó, igazán?

- Örültem, hogy legalább nálad bevágódtam, anélkül, hogy tudtad volna, ki vagyok!

Erre nem tudtam mit mondani, csak bámultam magam elé, miközben folyamatosan kattogott az agyam.

Miért jött oda hozzám már az első napon? Mi lett volna akkor, ha rögtön felismerem, és elkezdek sikítozni meg ájuldozni a nyílt utcán? Soha többet nem látom? Miért akart velem találkozni, azok után, hogy olyan nagy hévvel ömlengtem neki a Jedwardről?

Nyilván sejtette, hogy egyszer (még ha nem is magamtól) de rájövök az igazságra. Mégis újra meg újra elhívott, és találkozni akart velem. De miért?

Ezt az egyet nem értettem. Felrémlett előttem, amikor véget ért a koncert, és utánam jött. Akkor csak annyit állapítottam meg, hogy kicsit zilált a külseje; talán azért, mert hozzám sietett?

Ő ajánlotta ezt a szállodát is. Ha nem mondja, az utcán csöveznénk, vagy egy lepusztult apartmanban nyomorognánk.

Gond nélkül megadta a telefonszámát, ezt is furcsának találtam, de azért elégtétellel töltött el.

És az a beírás a közösségi oldalon? Vajon ő írta? Vagy ne is reménykedjek? Mennyi az esélye annak, hogy "klassznak" tart?

Végre abbahagytam a cipőm fixírozását, és felpillantottam, egyenesen Edward zöld szemeibe. Nagyot dobbant a szívem, ökölbe szorítottam a kezemet, hogy fékezzem a remegését.

- Na és… az újság? - kérdeztem rekedten. - Azt írták, hogy járunk.

- Figyelj, engem nem zavar, simán kimagyarázhatjuk, ha gondolod.

Előrehajoltam, és gyorsan, hogy ne is tudjam végiggondolni, mit teszek, beletúrtam a hajába. Visszaléptem egyet, és a szemeimet kidüllesztve végigmértem, miközben folyamatosan magamat korholtam.

Úgy éreztem, mintha pofon csaptak volna, egy kicsit megszédültem, és egy pillanatra minden elhomályosodott. Aztán ismét kitisztult a látásom, és újabb szitkokat találtam ki.

Hogy nem vettem észre?! Ezt csak az nem látja, aki vak! A következő gondolatom azonban izgalommal töltött el, és nem bírtam megállni, hogy el ne vigyorodjak. Edward Grimes megcsókolt, és többször is elhívott randira! És reggel még azt gondoltam, hogy én biztos nem lehetek ilyen mázlista…

De olyan hülyén viselkedtem! Nekiálltam ordítozni, mikor más tuti nem így reagált volna a helyemben… Ahelyett, hogy örülnék, még itt pattogok…

Gyorsan rendbe kell hoznom a dolgot, mielőtt végleg kiábrándulna belőlem.

- Én… nagyon sajnálom… nem kellett volna… - dadogtam zavartan, és lázasan kutattam a megfelelő szavak után.

- Semmi baj, tényleg elmondhattam volna... - "ha már te nem veszed észre", mi? Csodás…

- Találkozunk még? - ezt miért mondtam?! Akármi más jó lett volna, de ez a megalázkodás… most következik az udvarias "nem"…

- Holnap Johnnal interjúra kell mennünk, de utána ráérek.

- Aha… szuper. Jó volna összefutni… még… valamikor…

- Ötkor, itt?

- Ööö, oké - vágtam rá megilletődve, hogy még ezek után is akar találkozni velem. Vagy csak annyira illedelmes, hogy lassan akar lekoptatni.

- Na jó, valószínűleg már feltűnhetett a többieknek, hogy leléptem, úgyhogy mennem kell.

- Mi… micsoda? - hökkentem meg. - Csak most jöttél!

- Igen, de most közbejött egy-két dolog, és most nem akartam lemondani, szóval csak egy percre ugrottam be. De majd felhívlak - nem győzött meg teljes mértékben. És igazából fogalmam sincs arról, miért kéne felhívnia. Ezek után a helyében nem kötelessége tovább beszélgetnünk, vagy ilyesmi.

Kissé csalódottan vonultam vissza barátnőimhez, miközben azon elmélkedtem, hogy ez a beszélgetés jobban is elsülhetett volna. Két megoldás közül választhattam: az első, hogy úgy teszek, mintha semmit sem tudnék. De akkor meg egy kőkorszaki őskövületnek hitt volna, aki annyira ostoba az elektronikai cikkekhez, hogy nem olvas újságot, nem használja a számítógépet, nem tévézik, és nem hallgat rádiót. Helyette a bunkóját ütögeti a fejéhez - gondoltam gúnyosan.

Második tipp: kicsit finomabban közlöm vele, hogy már tudom, ki ő. Például azzal kezdem, hogy: szia! Egyébként mindent tudok. Neked nem baj, hogy azt hiszik, hogy járunk? Mert engem nem zavar. Sőt. Mivel eléggé kedvellek, és jól érzem magamat veled, ezért még örülök is neki.

Még mindig jobb, mint amit ma előadtam neki. Kész komédia.

Letörten nyitottam be a szobába, Nina és Cat éppen hülyültek, valamilyen bulis számot hallgattak, és össze-vissza pattogtak az ágyon. Amint megláttak, lehalkították a rádiót, és várakozva néztek rám.

- Na, mi volt? - ez a burkolt formája annak, hogy "miért értél vissza ilyen hamar?".

Még mindig letaglózva számoltam be a történésekről dióhéjban.

- De azért ez nem semmi - mondta Nina, Cat egyetértően bólogatott.

- Tök mindegy, mert mindent elrontottam - kétségbeesetten gondoltam vissza az előző napokra. Amikor még fogalmam sem volt semmiről, ő egyszerűen csak Edward volt, és a zuhogó esőben ugráltunk, és olyan jó volt átölelni, ott állni mellette, a közvetlen közelében, most meg olyan messze van… minden az én hibám. Miért háborodtam fel ennyire?!

A kép az újságban pedig egész tűrhető.  Az egyetlen vigaszom, és támaszom, mert ez biztosít arról, hogy Edward Grimes valóban randizni hívott, és megcsókolt.

Kedvem lett volna a saját fejemen taposni, de mivel ez képtelenség volt, fájdalmas képpel Ninához fordultam.

- Lőjetek le!

- Jaj, Paige! - Nina féloldalasan átölelt, és megpaskolta a hátamat. Cat a másik oldalról karolt át, nem értettem, miért ilyen kedvesek. Minimum egyet kéne érteniük velem, és rám förmedni, hogy ezt most jól eltoltam. Mindenesetre megteszem ugyanezt magamtól is.

- Nézzünk meg egy filmet! - nyögtem elkeseredetten.

- Milyet? - pattant fel mellőlem Cathleen, és odaugrott a csomagjaihoz. Elképedve néztem, ahogy kipakol egy csomó filmet a táskájából, hangosan felolvasta mindegyiknek a címét, és röviden elmagyarázta, miről szól. Mikor kiválasztottunk egy vígjáték műfajú(nak szánt) alkotást, külön probléma volt beüzemelni a videó lejátszót. De azért sikerült, együttes erővel megoldottuk, aztán letelepedtünk a földre, egy-egy párnával fölszerelkezve, és elindítottuk a filmet.

Alig tudtam nevetni a száraz poénokon, az igazán vicces részeket pedig szintén olyan unottan néztem, mint a sablonos képkockákat. Egyszerűen nem kötött le, egyfolytában magamat hibáztattam, és megpróbáltam kiötölni egy jó stratégiát holnapra. Mert most minden ezen múlik, hogy sikerül-e elfelejtetnem a mai ballépésemet. Mikor vége lett a filmnek, már kész volt a tervem.